A piramis csúcsa?

Esettanulmányokra épülő oktatás és a nemzetközi versenyek

Szerzők

DOI:

https://doi.org/10.14267/VEZTUD.2021.02.02

Kulcsszavak:

esettanulmány-módszer, esettanulmány-verseny, döntéshozatal, tehetséggondozás, gazdálkodástudományi oktatás, vezetőképzés

Absztrakt

Az esettanulmányokra építő oktatás a vezetői legjobb gyakorlatok átadásaként került be a legelső gazdálkodástani oktatási és vezetőképzési programokba az Egyesült Államokban, és erre az oktatási gyakorlatra épülő módszer ma már a világ számos egyetemén elterjedt. A módszer egyik fő előnye, hogy egyszerre fejleszti a hallgatók ismereteinek alkalmazását, problémamegoldó készségeit és segíti a gyakorlati, vállalati kontextus érzékelését, míg a nemzetközi esetversenyek a hallgatói teljesítmények és végső soron az a mögött álló oktatás színvonalának összehasonlítására is szolgálnak. A Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) már az 1990-es évek elejétől az amerikai gyakorlat alapján adoptálta az esettanulmányokra épülő oktatást, és bekapcsolódott a nemzetközi esetversenyekbe. A szerzők cikkükben az esettanulmány-alapú oktatás sajátosságairól, az alapszakokhoz kapcsolódó rendszerről és a nemzetközi esetversenyekről adnak áttekintést. Céljuk az, hogy elősegítsék a további kutatásokat és az oktatásfejlesztést.

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.

Szerző életrajzok

Zsolt Ábrahám, Budapesti Corvinus Egyetem

PhD-hallgató

Erzsébet Czakó, Budapesti Corvinus Egyetem

Egyetemi tanár

Miklós Kozma, Budapesti Corvinus Egyetem

Egyetemi docens

Hivatkozások

Ábrahám, Zs. (2018). Az esettanulmány-módszer alkalmazása a biztosítási szektor ismertségének növelése érdekében. Biztosítás és Kockázat, 5(3), 76–91. https://doi.org/10.18530/BK.2018.3.76

Ábrahám, Zs. (2018b). Mit adnak nekünk az esettanulmányok? Az esettanulmány-módszer áttekintése. Műhelytanulmányok Vállalatgazdaságtan Intézet. 2018. augusztus. Budapest: BCE. http://unipub.lib.uni-corvinus.hu/3639/1/Abraham_169.pdf

Ábrahám, Zs., Csomor, P., Toma, F. & Domokos, K. (2018). Esetverseny riport. 2017/18-as tanév. Budapest: Case Solvers.

Ábrahám, Z., Czakó, E., Kozma, M., Socker, M. & Matyusz, Zs. (2019). Advisors’ World Café. Summary of findings. Central European Case Competition 2019. március 17 – 23. Budapest.

András, K. & Czakó, E. (2003). A vállalatgazdaságtan oktatás. In Czakó E. (Eds.), 15 évesek lettünk... (pp. 26-28). Budapest: Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Vállalatgazdaságtan Tanszék.

Argyris, C. (1980). Some Limitations of the Case Method: Experiences in a Management Development Program. Academy of Management Review, 5(2), 291–298. https://doi.org/10.5465/amr.1980.4288765

Bakacsi, Gy. & Czakó, E. (2003). Az esettanulmányos versenyek – nemzetközi és hazai áttekintés (Kézirat). Budapest.

Bartee, E. M. (1973). A Holistic View of Problem Solving. Management Science, 20(4-part-i), 439–448. https://doi.org/10.1287/mnsc.20.4.439

Booth, C. (2000). The Use of the Case Method in Large and Diverse Undergraduate Business Programmes: Problems and Issues. The International Journal of Management Education, 1(1), 62–75. https://doi.org/10.3794/ijme.11.f

Buzady, Z. (2017). Resolving the Magic Cube of Effective Case Teaching. In Latusek, D. (ed.), Case Studies as a Teaching Tool in Management Education (pp. 79–103). Hershey: IGI Global. https://doi.org/10.4018/978-1-5225-0770-3.ch005

Chikán, A. (1991). Vállalatgazdaságtan. Budapest: Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem – Aula Kiadó. (További átdolgozott, bővített kiadások: 1992, 1997, 2003, 2008)

Chikán, A. (2003). Tanszék alakul. In Czakó E. (Eds.), 15 évesek lettünk...(pp. 9-10). Budapest: Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Vállalatgazdaságtan Tanszék.

Chikán, A. (2017). Vállalatgazdaságtan (5. átdolgozott, bővített kiadás). Budapest: Vállalatgazdasági Tudományos és Oktatási Alapítvány – Budapesti Corvinus Egyetem.

Chikán, A., & Czakó, E. (2018). Az üzleti vállalkozás társadalmi tevékenység: avagy Kornai János munkássága és a Vállalatgazdaságtan. Közgazdaság, 13(1). 91-98.

Christensen, C. M., & Carlile, P. R. (2009). Course Research: Using the Case Method to Build and Teach Management Theory. Academy of Management Learning & Education, 8(2), 240–251. https://doi.org/10.5465/amle.2009.41788846

Corner, P. D., Bowden, S., Clark, D., Collins, E., Gibb, J., Kearins, K., & Pavlovich, K. (2006). Grounded Learning From a Strategy Case Competition. Journal of Management Education, 30(3), 431–454. https://doi.org/10.1177/1052562905277789

Czakó, E. (1991). A vezetőképzés egy formája: az üzleti iskolák – lehetőségek és korlátok (Egyetemi doktori disszertáció) (Kézirat). Budapest.Czakó, E. (1992). Lessons of the US Business Schools for Hungary – a Comparison. Journal of Management Development, 11(3), 48-55. https://doi.org/10.1108/02621719210009983

Czakó, E. (2003). Az üzletpolitikai esettanulmányoktól a vállalati stratégiáig In Czakó E. (Eds.) 15 évesek lettünk...(pp. 40-42). Budapest: Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Vállalatgazdaságtan Tanszék.

Czakó, E. (Eds.) (2003). 15 évesek lettünk... Budapest: Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Vállalatgazdaságtan Tanszék. http://edok.lib. uni-corvinus.hu/123/

Czakó, E. (2006). Tehetséggondozás az egyetemi oktatás hagyományos keretei között. Magyar Tudomány, 2006(2), 230-234. http://www.matud.iif.hu/06feb/17. html

Czakó, E., András, K., Demeter, K. & Zoltayné Paprika, Z. (Eds.) (2018). Intézeti évkönyv, 2014-2018. Budapest: Budapesti Corvinus Egyetem Vállalatgazdaságtan Intézet. http://unipub.lib.uni-corvinus.hu/3862/

Czakó, E., Demeter, K., Gelei, A. & Zoltayné Paprika, Z. (Eds.) (2013). Intézeti évkönyv 2009-2013. Budapest: Budapesti Corvinus Egyetem Vállalatgazdaságtan Intézet. http://edok.lib.uni-corvinus.hu/479/

Czakó, E., Gelei, A. & Zoltayné Paprika, Z. (Eds.) (2008). Intézeti évkönyv 2007-2008. Budapest: Budapesti Corvinus Egyetem Vállalatgazdaságtan Intézet. http://edok.lib.uni-corvinus.hu/309/

Czakó, E. & Kazainé Ónodi, A. (2017). Egy oktatásés oktatásfejlesztési rendszer – avagy minőségmenedzsment egyetemi intézeti keretek között. Magyar Minőség, 26(11), 64-69. https://quality-mmt.hu/wp-content/ uploads/2017/10/2017_11_MM.pdf

Damnjanovic, V. (2011). Marketing in practice applying the case study method. Belgrade: Faculty of Organisational Sciences.Damnjanovic, V., Proud, W. & Milosavljevic, M. (2020). Mentoring development at student international business case competitions. Vol. ahead-of (Issue ahead-of-print). Emerald. https://doi.org/10.1108/emjb-12-2018-0092

Dooley, R. & Skinner, W. (1977). Casing the Casemethod Method. Academy of Management Review, 2(2), 277-289. https://doi.org/10.2307/257909

Havran, Zs., Jandó, Z. & Kozma, M. (2013). A Vállalatgazdaságtan tanulmányi verseny. In Czakó, E., Demeter, K., Gelei, A., & Zoltayné Paprika, Z. (Eds.), Intézeti évkönyv 2009-2013. (pp. 82-84). Budapest: Budapesti Corvinus Egyetem Vállalatgazdaságtan Intézet.Garvin, D. (2007). Teaching Executives and Teaching MBAs: Reflections on the Case Method. Academy of Management Leadership & Education, 6(3), 364 – 374. https://doi.org/10.5465/amle.2007.26361626

Hammond, J. S. (2002). Learning by the Case Method. Boston: Harvard Business School.

Harvard Business School (2019). HBS Case Development. Retrieved from https://www.hbs.edu/faculty/research/ Pages/case-development.aspx

Haywood-Farmer, J. S. (2008). An Introduction Note on the Case Method. Retrieved from https://www.iveycases.com/media/16122/intro-note-to-case-method. pdf

Herreid, C.F. (2005). The Interrupted Case Method. The Journal of College Science Teaching, 35(2), 4-5.

Ivey Business School (2019a). The Ivey Case Method. Retrieved from https://www.ivey.com.hk/cmsmedia/2336276/ivey-case-study-method.pdf

Ivey Business School (2019b). Case method books: learning with cases; teaching wiht cases, writing cases. Retrieved from https://casemethodbooks.com

Jerrad, M. A. (2005). Assessing student learning and skills using the case study method. Journal of Management Education, 3(2), 181–194.

Juhász P. & Kozma M. (2003). A vállalatgazdaságtan tanulmányi verseny. In Czakó E. (Eds.), 15 évesek lettünk... (pp. 86-87). Budapest: Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Vállalatgazdaságtan Tanszék.

Kardos, G. & Smith, O. (1979). On writing engineering cases. Proceedings of the American Society for Engineering Education National Conference on Engineering Case Studies, Ottawa, Ontario, Canada.

Kopányi, T. (2013). Üzleti esetek elemzése: Haladó vállalatgazdaságtan. Budapest: Vállalatgazdasági Tudományos és Oktatási Alapítvány.

Kozma, M., Stocker, M. & Czakó, E. (2018). Az esetmegoldásra épülő kurzusok és versenyek: COBE és CIBS. In Czakó, E., András, K., Demeter, K., & Zoltayné Paprika, Z. (Eds.), Intézeti évkönyv, 2014-2018 (pp. 9398). Budapest: Budapesti Corvinus Egyetem Vállalatgazdaságtan Intézet.

Kozma, M. & Stocker, M. (2008). A Vállalatgazdaságtan tanulmányi verseny. In Czakó, E., Gelei, A., & Zoltayné Paprika, Z. (Eds.), Intézeti évkönyv 2007-2008 (pp. 89-90). Budapest: Budapesti Corvinus Egyetem Vállalatgazdaságtan Intézet.

Kreber, C. (2001). Learning Experientially through Case Studies? A Conceptual Analysis. Teaching in Higher Education, 6(2), 217-228. https://doi.org/10.1080/13562510120045203

Kunselman, J. C. & Johnson, K. A. (2004). Using the Case Method to Facilitate Learning. College Teaching, 52(3), 87-92.

https://doi.org/10.3200/ctch.52.3.87-92

Levin, B. B. (1995). Using the case method in teacher education: The role of discussion amd experience in teachers’ thinking about cases. Teaching and Teacher Education, 11(1), 63-79. https://doi.org/10.1016/0742-051X(94)00013-V

Maier-Lytle, J. C. & McGuire, B. L. & Ehlen, C. R. (2010). Case study competitions give accounting students as a competitive edge. Management Accounting Quarterly, 11(4), 40 – 47.

Menna, A. (2010). The business case method: an examination of a 2009 case competition. Management in Education, 24(2), 74-79. https://doi.org/10.1177/0892020610363094

Merseth, K., K. (1991). The Early History of Case-Based Instruction: Insights for Teacher Education Today. Journal of Teacher Education, 42(4), 243–249. https://doi.org/10.1177/002248719104200402

Rebeiz, K. S. (2011). An Insider Perspective on Implementing the Harvard Case Study Method in Business Teaching. US-China Education Review, 5, 591 – 601. https://files.eric.ed.gov/fulltext/ED527670.pdf

Szalay, Zs. (2018). A Vállalatgazdaságtan tanulmányi verseny. In Czakó, E., András, K., Demeter, K., & Zoltayné Paprika, Z. (Eds.), Intézeti évkönyv, 2014-2018. (pp. 89-90). Budapest: Budapesti Corvinus Egyetem Vállalatgazdaságtan Intézet.

Umble, E. J., Umble, M., & Artz, K. W. (2008). Enhancing Undergraduates’ capabilities with team-based compe-

tition: the Edward Jones Challenge. Decision Sciences Journal of Innovative Education, 6(1), 1-27. https://doi.org/ 10.1111/j.1540-4609.2007.00164.x

Weaver, R. (1991). Some reflections on the case method. Legal Studies, 11(2), 155–171. https://doi.org/10.1111/j.1748-121x.1991.tb00554.x

Wikipedia (2019a). Case Competition. Retrieved from https://en.wikipedia.org/wiki/Case_competition

Wikipedia (2019b). EVK Szakkollégium. Retrieved from https://hu.wikipedia.org/wiki/EVK_Szakkoll%C3%A9gium

Wood, D., Bruner, J. S., & Ross, G. (1976). The Role of Tutoring in Problem Solving. Journal of Child Psyshology and Psychiatry, 17(2), 89-100. https://doi.org/10.1111/j.1469-7610.1976.tb00381.x

Downloads

Megjelent

2021-02-09

Hogyan kell idézni

Ábrahám, Z., Czakó, E., & Kozma, M. (2021). A piramis csúcsa? Esettanulmányokra épülő oktatás és a nemzetközi versenyek. Vezetéstudomány Budapest Management Review, 52(2), 15–30. https://doi.org/10.14267/VEZTUD.2021.02.02

Folyóirat szám

Rovat

Tanulmányok