Szerzőség, szerzői hozzájárulás

Szerzőségi kritériumok

Az ICMJE szerzőségi definícójával összhangban ahhoz, hogy valakit szerzőként tűntessenek fel, a következők kell, hogy jellemezzék

  • jelentős mértékben hozzájárult a kézirat koncepciójához vagy a kutatás adatainak beszerzéséhez, elemzéséhez vagy értelmezéséhez; ÉS
  • részt vett a kézirat megfogalmazásában, vagy kritikusan átdolgozta azt fontos szellemi hozzáadott értékkel kiegészítve; ÉS
  • jóváhagyta a végleges publikálandó változatot; ÉS
  • felelősséget vállalt a kézirat minden vonatkozásáért, vállalta, hogy a cikk bármely részének pontosságával vagy integritásával kapcsolatos kérdéseket megfelelően kivizsgálják és megoldják.

A köszönetnyilvánítás használható a munkához való olyan hozzájárulások jelölésére, amelyek nem felelnek meg a szerzői kritériumoknak, mint például a kutatás támogatása, általános mentorálás, adatgyűjtés, a kutatásmenedzsment és egyéb kapcsolódó tevékenységek.

A levelező szerző felelős a kézirat benyújtásának koordinálásáért, annak biztosításáért, hogy minden szerző egyetért a szerzők listájával és annak sorrendjével, valamint a benyújtás előtt a szerzőséggel kapcsolatos vitás kérdések rendezéséért. A szerzőségben a publikálás előtt kért változtatások esetén a szerkesztők a COPE vonatkozó folyamatábrájában leírtak szerint járnak el: egy további szerző felvétele vagy egy szerző eltávolítása esetén. A szerzők nem kérhetik a szerzőség módosítását a közzététel után, bár a szerkesztő belátása szerint a nevek helyesírásának, szerzők affiliációjának egyszerű helyesbítése korrigálható.

Mesterséges intelligencia (MI), illetve MI támogatott technológiák használata

Ezt a szerkesztőségi szabályozást az a tény ösztönözte, hogy a mesterséges intelligencia (MI) eszközöknek, például a ChatGPT-nek vagy a nagy nyelvi modelleknek (Large Language Models) használata a kutatási publikációkban gyorsan növekszik. A Vezetéstudomány folyamatosan figyelemmel kíséri a fejleményeket, és szükség szerint kiigazítja vagy pontosítja a jövőben is ezt a politikát.

A Vezetéstudományban megjelenő kéziratok esetében – olyan nemzetközi szerezetek példáját követve, mint a COPE – az MI-eszközök nem szerepelhetnek a cikk szerzőjeként. A szerzők felelősek a beadott művek eredetiségéért, érvényességéért és tartalmának integritásáért. Az AI-eszközök nem felelhetnek meg a szerzőség követelményeinek, mivel nem tudnak felelősséget vállalni a benyújtott munkáért; mivel nem jogi személyek, nem állíthatják az összeférhetetlenség meglétét vagy hiányát, és nem kezelhetik a szerzői jogokat, illetve a licencszerződéseket.

Azoknak a szerzőknek, akik mesterséges intelligencia eszközöket használnak a kézirat megírásához, a cikk képeinek vagy grafikai elemeinek előállításához, vagy az adatok gyűjtéséhez és elemzéséhez, ezt felelősségteljesen és szerkesztőségi irányelveinkkel összhangban kell tenniük, és ezt a tényt átlátható módon nyilvánosságra kell hozniuk. Ha a szerzők generatív mesterséges intelligenciát vagy mesterséges intelligenciával támogatott technológiát használtak, a kézirat végén, közvetlenül a hivatkozások előtt a következő nyilatkozatot kell feltüntetniük:

„E munka elkészítése során a szerző(k) a [MI SZOLGÁLTATÁS MEGNEVEZÉSE]-t használták a [INDOKOLÁS] érdekében. Az eszköz/szolgáltatás használata után a szerző(k) szükség szerint áttekintette(k) és szerkesztette(k) a tartalmat, és teljes felelősséget vállal(nak) a publikáció tartalmáért.”

Megjegyzés: A helyesírást és nyelvhelyességet javító technológiákat vagy humán szolgáltatásokat nem kell megjeleníteni.

Amennyiben a szerzők a kutatási módszertan részeként használtak mesterséges intelligencia eszközöket, a tanulmány „Módszertan” (vagy tartalmilag ennek megfelelő) részében meg kell adniuk a vonatkozó részleteket, leírva, hogyan és melyik mesterséges intelligencia eszközt használták.

A szerzők teljes mértékben felelősek a kéziratuk tartalmáért, még azokért a részekért is, amelyeket mesterséges intelligencia eszközzel készítettek, és így ők felelnek a szerzői jogok vagy a publikációs etika megsértéséért.

Szerzői feladatok és felelősség

Célunk, hogy a bírálati és publikációs folyamat minden szakaszában professzionális és udvarias módon működjünk együtt szerzőinkkel. Van néhány olyan feladat és felelősségi kör is, amely szerzőinket terheli – így például elvárásunk, hogy szerzőnk:

  • Gyorsan válaszol a publikálási folyamat során felmerülő kérdésekre, megkeresésekre.
  • Felelősséget vállal munkája minden aspektusáért. Ez magában foglalja a kutatás integritásával vagy pontosságával kapcsolatos kérdések kivizsgálását és megoldását.
  • A szerző és a folyóirat szerkesztői közötti kommunikációt a szerkesztői döntés meghozataláig bizalmasan kezeli.
  • Olvassa el a szerzőségre vonatkozó szerkesztőbizottsági irányelveket. Ezek kimondják többek között, hogy a szerző köteles:
    • mindenkit szerzőként szerepeltetni, akik a szerzőségi kritériumoknak megfelelve érdemben és jelentőségteljesen hozzájárultak a kézirathoz,
    • kizárni mindenkit a szerzők közül, aki a szerzőségi kritériumoknak nem felelt meg, nem járult hozzá a kézirathoz, vagy aki úgy döntött, hogy nem kíván összefüggésbe kerülni a publikációval.
  • Ha a cikke emberi résztvevőket is érint, gondoskodnia kell arról, hogy mérlegelje, hogy a kutatásához szükséges-e etikai jóváhagyás, és ezt az információt a benyújtás részeként csatolja.