Az "utolsó csoki" már túl késő

Szülők és gyermekek eltérő véleménye a gyermekek táplálkozási szokásait illetően

Szerzők

DOI:

https://doi.org/10.14267/VEZTUD.2021.03.01

Kulcsszavak:

evési magatartás, elhízás, DEBQ, faktoranalízis

Absztrakt

A gyerekek étkezésére számos tényező van hatással, melyek közül a szülők szerepe kiemelkedő. A szerzők kutatásuk során a gyerekek evési magatartását vizsgálták egy sajátos megközelítésből. Kutatásuk fő kérdése az volt, hogy a szülők mennyiben másként ítélik meg gyermekük evési magatartását, mint maga gyerek? Mindezt a gyerekek BMI-kategóriái szerint szegmentált módon kutatták. Vizsgálódásuk során a DEBQ (Dutch Eating Behavior Questionnaire) gyerekekre adaptált változatát használták fel. A mintát 433 általános iskolás korú gyerek (3-6. osztály) és szüleik alkották. A cél egyrészt az volt, hogy a gyerekekre adaptált skála használhatóságát megerősítsék, másfelől pedig az, hogy rávilágítsanak arra, hogy a szülők másként ítélik meg a gyermekük táplálkozási sajátosságait, mint maga a gyermek. Eredményeik azt mutatják, hogy a szülők felülértékelik gyermekeik önmegtartóztató képességét a táplálkozás terén, így feltételezhető, hogy kevésbé veszélyesnek érzékelik az elhízás kockázatát gyermekük vonatkozásában, csak akkor látják be gyermekeik önkontrollproblémáit, ha a gyerekek már elhíztak. Másrészt azon szülők, akik tisztában vannak gyermekük gyenge önkontrolljával, megelőzhetik a gyerekek elhízását. 

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.

Szerző életrajzok

Dalma Pető, Szegedi Tudományegyetem

PhD-hallgató

Norbert Buzás, Szegedi Tudományegyetem

Egyetemi docens

Hivatkozások

Adamo, K. B., Papadakis, S., Dojeiji, L., Turnau, M., Simmons, L., Parameswaran, M., Cunningham, J., Pipe, A. L., & Reid, R. D. (2010). Using path analysis to understand parents’ perceptions of their children’s weight, physical activity and eating habits in the Champlain region of Ontario. Paediatrics & Child Health, 15(9), 33–41. https://doi.org/10.1093/pch/15.9.e33

Anschutz, D. J., Van Strien, T., Van De Ven, M. O. M., & Engels, R. C. M. E. (2009). Eating styles and energy intake in young women. Appetite, 53(1), 119–122. https://doi.org/10.1016/j.appet.2009.03.016

Baicy, K. (2005). Can food be addictive? Insights on obesity from neuroimaging and substance abuse treatment and research. Nutrition Noteworthy, 7, 1–7. https://escholarship.org/uc/item/8482x2b5

Bailly, N., Maitre, I., Amanda, M., Hervé, C., & Alaphilippe, D. (2012). The Dutch Eating Behaviour Questionnaire (DEBQ). Assessment of eating behaviour in an aging French population. Appetite, 59(3), 853–858. https://doi.org/10.1016/j.appet.2012.08.029

Black, A. P., D’Onise, K., McDermott, R., Vally, H., & O’Dea, K. (2017). How effective are family-based and institutional nutrition interventions in improving children’s diet and health? A systematic review. BMC Public Health, 17(1), 818. https://doi.org/10.1186/s12889-017-4795-5

Boyland, E. J., & Whalen, R. (2015). Food advertising to children and its effects on diet: review of recent prevalence and impact data. Pediatric Diabetes, 16(5), 331–337. https://doi.org/10.1111/pedi.12278

Böröndi-Fülöp N., & Szakály Z. (2010). Milyen tényezők befolyásolják a fiatalok táplálkozását? In Csépe A. (ed.), „Új Marketing Világrend” – MOK XVI. Országos Konferencia Tanulmánykötet (pp. 271-281). Budapest: Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola.

Cebolla, A., Barrada, J. R., van Strien, T., Oliver, E., & Baños, R. (2014). Validation of the Dutch Eating Behavior Questionnaire (DEBQ) in a sample of Spanish women. Appetite, 73, 58–64. https://doi.org/10.1016/j.appet.2013.10.014

Danielsen, K. K., Svendsen, M., Mæhlum, S., & Sundgot- Borgen, J. (2013). Changes in Body Composition, Cardiovascular Disease Risk Factors, and Eating Behavior after an Intensive Lifestyle Intervention with High Volume of Physical Activity in Severely Obese Subjects: A Prospective Clinical Controlled Trial. Journal of Obesity, 2013, 1–12. https://doi.org/10.1155/2013/325464

Dernóczy-Polyák A., Keller V. & Ercsey I. (2017). Evési magatartás vizsgálata a DEBQ skála alapján komplex megközelítésben, avagy az evési stílusok és a háttérváltozók közötti kapcsolat vizsgálata. Marketing & Menedzsment, 51(3), 50-61. https://journals.lib.pte.hu/index.php/mm/article/view/802/677

Dernóczy-Polyák, A. & Keller, V. (2017). Klaszterképzés evési magatartás alapján – Fókuszban a generációk. Vezetéstudomány, 48(3), 28-38. https://doi.org/10.14267/VEZTUD.2017.03.03

Dovey, T. M. (2010). Eating Behaviour. London: McGraw- Hill Education.

Ercsey I., Dernóczy-Polyák A. & Keller V. (2015). Étkezési stílusok Magyarországon - Az evési magatartás mérési módszerei. In Bíró-Szigeti Sz., Petruska I., Szalkai Zs., Kovács I., & Magyar M. ( eds.), Marketing hálózaton innen és túl – Az Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért XXI. országos konferenciájának tanulmánykötete (pp. 177-187). Budapest: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.

European Food Information Council (2012). Parental Influence On Children’s Eating Habits. Retrieved from https://www.eufic.org/en/archive/article/parental-influence-on-childrens-food-preferences-and-energy-intake

Finkelstein, E. A., Ruhm, C. J. & Kosa, K. M. (2005). Economic Causes and Consequences of Obesity. Annual Review of Public Health, 26(1), 239–257. https://doi.org/10.1146/annurev.publhealth.26.021304.144628

Frayn, M. & Knäuper, B. (2018). Emotional Eating and Weight in Adults: a Review’. Current Psychology, 37(4), 924–933. https://doi.org/10.1007/s12144-017-9577-9

French, S. A., Epstein, L. H., Jeffery, R. W., Blundell, J. E., & Wardle, J. (2012). Eating behavior dimensions. Associations with energy intake and body weight. A review. Appetite, 59(2), 541–549. https://doi.org/10.1016/j.appet.2012.07.001

Gál T., Soós M. & Szakály Z. (2017). Egészségtudatos táplálkozással kapcsolatos fogyasztói insight-ok feltárása netnográfiával. Vezetéstudomány, 48(4), 46- 54. https://doi.org/10.14267/VEZTUD.2017.04.07

Ganley, R. M. (1989). Emotion and Eating in Obesity: A Review of the Literature. International Journal of Eating Disorders, 8(3), 343–361. https://doi.org/10.1002/1098-108X(198905)8:3<343::AID- EAT2260080310>3.0.CO;2-C

Garner, D. M., & Garfinkel, P. E. (1979). The Eating Attitudes Test: an index of the symptoms of anorexia nervosa. Psychological Medicine, 9(2), 273–279. https://doi.org/10.1017/s0033291700030762

Gibson, L. Y., Byrne, S. M., Davis, E. A., Blair, E., Jacoby, P. & Zubrick, S. R. (2007). The role of family and maternal factors in childhood obesity. The Medical Journal of Australia, 186(11), 591–595 https://doi.org/10.5694/j.1326-5377.2007.tb01061.x

Herman, C. P., & Polivy, J. (1980). Restrained eating. In Stunkard, A. J. (ed.), Obesity (pp. 208-225). Philadelphia: Saunders.

Herman, C. P., & Mack, D. (1975). Restrained and unrestrained eating. Journal of Personality, 43(4), 647–660. https://doi.org/10.1111/j.1467-6494.1975.tb00727.x

Herman, C. P., & Polivy, J. (1975). Anxiety, restraint, and eating behavior. Journal of Abnormal Psychology, 84(6), 66–72. https://doi.org/10.1037/0021-843X.84.6.666

Hofmeister-Tóth, Á. (2016). Fogyasztói értékek, trendek és magatartás: Korreferátum Törőcsik Mária: A fogyasztói magatartás új tendenciái című tanulmányához. Vezetéstudomány, 47(4), 26–29.

HolczerA.J.&KissV.Á.(2019).Aszülőiegészségtudatosság és az étkezési preferenciáik vizsgálata a gyermekkori elhízás tükrében. Táplálkozásmarketing, 6(2), 27-38. https://doi.org/10.20494/TM/6/2/3

Hong, S. A., Peltzer, K., & Jalayondeja, C. (2019). Parental misperception of child‘s weight and related factors within family norms. Eating and weight disorders. EWD, 24(3), 557–564. https://doi.org/10.1007/s40519-017-0399-4

Huszka P. & Dernóczy-Polyák A. (2015). Táplálékod legyen egészséged – élelmiszer fogyasztási szokások vizsgálata a fiatalok körében. In Bíró-Szigeti Sz., Petruska I., Szalkai Zs., Kovács I., & Magyar M. (eds.), Marketing hálózaton innen és túl - Az Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért XXI. országos konferenciájának tanulmánykötete (pp. 155-165). Budapest: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.

Jeffery, A. N., Voss, L. D., Metcalf, B. S., Alba, S., & Wilkin, T. J. (2005). Parents’ awareness of overweight in themselves and their children: cross sectional study within a cohort (EarlyBird 21). BMJ (Clinical Research Ed.), 330(7481), 23–24. https://doi.org/10.1136/bmj.38315.451539.F7

Kaplan, H. I. & Kaplan, H. S. (1957). The psychosomatic concept of obesity. Journal of Nervous and Mental Disease, 125, 181-201.

Kásler, T. (2017). Application of the Child Eating Behavior Questionnaire in Hungary. In Bányai E., Lányi B., & Törőcsik M. (eds.), Tükröződés, társtudományok, trendek, fogyasztás (pp. 521-531). Pécs: Pécsi Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi Kar.

Kásler, T. (2019). Eating Behaviors Of Preschool- Aged Children – Gender-Linked Differences. Táplálkozásmarketing, 6(2), 13-26. https://doi.org/10.20494/tm/6/2/2

Khatoon, S., Ahmed, A., & Zubair, M. (2017). Bmi; Dietary Practics of School Going Children and Their Bmi May Predict Future Health Hazards. Professional Medical Journal, 24(9), 1392–1397. https://doi.org/10.17957/TPMJ/17.3938

Kiss V. & Szakály Z. (2016). A szülők hatása a középiskolás diákok egészségtudatos táplálkozására. In Fehér A., Kiss V. Á., Soós M., & Szakály Z. (eds.), Hitelesség és értékorientáció a marketingben (pp. 659-668). Debrecen: Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar.

Kourlaba, G., Kondaki, K., Grammatikaki, E., Roma- Giannikou, E., & Manios, Y. (2009). Diet quality of preschool children and maternal perceptions/ misperceptions: the GENESIS study. Public Health, 123(11), 738–742. https://doi.org/10.1016/j.puhe.2009.10.005

Központi Statisztikai Hivatal (KSH) (2015). Európai lakossági egészségfelmérés, 2014. Statisztikai Tükör, 29(9). https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/stattukor/elef14.pdf

Központi Statisztikai Hivatal (KSH) (2017). Az egészségügyi kiadások alakulása Magyarországon 2010–2015. Statisztikai Tükör, 2017.03.21. https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/stattukor/eukiadasok1015.pdf

LaCaille L. (2013). Eating Behavior. In Gellman M.D., & Turner J.R. (eds.), Encyclopedia of Behavioral Medicine. New York: Springer. https://doi.org/10.1007/978-1-4419-1005-9_1613

Lalonde M. (1974). A new perspective on the health of Canadians. A working document. Ottawa: Government of Canada. http://www.phac-aspc.gc.ca/ph-sp/pdf/perspect-eng.pdf

Lipták L., Huszár S., & Buzás N. (2018). Evési magatartás vizsgálata fiatal felnőttek körében – különös tekintettel az eltérő testsúllyal rendelkező fogyasztói csoportokra. In Józsa L., Korcsmáros E., & Seres Huszárik E. (eds.), A hatékony marketing - EMOK 2018 Nemzetközi Tudományos Konferencia konferenciakötete (pp. 781– 792). Komárom: Selye János Egyetem.

Lockwood, G. B. (2007). The hype surrounding nutraceutical supplements: Do consumers get what they deserve? Nutrition, 23, 771–772. https://doi.org/10.1016/j.nut.2007.07.004

Macht, M. (2008). How emotions affect eating: a five-way model. Appetite, 50(1), 1–11. https://doi.org/10.1016/j.appet.2007.07.002

Malota E., Gyulavári T. & Bogáromi, E. (2019). „Az vagy, amit megeszel” - a hazai fogyasztók egészséges táplálkozással kapcsolatos percepciói és attitűdjei. Vezetéstudomány, 50(1), 80-88. https://doi.org/10.14267/VEZTUD.2019.01.08

Moreira, G. S. X., Mota, D. C. L., Lorenzato, L., Kakeshita, I. S., Costa, T. M. B., & Almeida, S. S. (2017). Transcultural Adaptation Procedures for the Dutch Eating Behavior Questionnaire (DEBQ) for Brazil. Avaliçãao Psicológica, 16(4), 426–435. https://doi.org/10.15689/ap.2017.1604.12793

OECD (2017a). Obesity. Update 2017.

OECD (2017b). OECD Health Statistics 2017.

Ogden, C. L., Carroll, M. D., Curtin, L. R., McDowell, M. A., Tabak, C. J., & Flegal, K. M. (2006). Prevalence of overweight and obesity in the United States, 1999- 2004. JAMA, 295(13), 1549–1555. https://doi.org/10.1001/jama.295.13.1549

Pfau C., Müller A., Bács Z. & Bácsné Bába É. (2018). Az egészséges táplálkozás szerepe és jelentősége. Táplálkozásmarketing, 5(1), 49-63.

Pocock, M., Trivedi, D., Wills, W., Bunn, F., & Magnusson, J. (2010). Parental perceptions regarding healthy behaviours for preventing overweight and obesity in young children: a systematic review of qualitative studies. Obesity Reviews : An Official Journal of the International Association for the Study of Obesity, 11(5), 338–353. https://doi.org/10.1111/j.1467-789X.2009.00648.x

Scaglioni, S., Arrizza, C., Vecchi, F., & Tedeschi, S. (2011): Detreminants of children”s eating behaviour. American Journal of Clinical Nutrition, 94(6), 2006- 2011. https://doi.org/10.3945/ajcn.110.001685

Schachter, S., & Rodin, J. (1974). Obese humans and rats. New Jersey: Lawrence Erlbaum.

Scott-Andrews, K. Q., Wengrovius, C., & Robinson, L. E. (2020). Parents accurately perceive problematic eating behaviors but overestimate physical activity levels in preschool children. Eating and Weight Disorders: Studies on Anorexia, Bulimia and Obesity, Preprints, 2020(May), 1–9. https://doi.org/10.1007/s40519-020-00926-3

Stunkard, A. J., & Messick, S. (1985). The three-factor eating questionnaire to measure dietary restraint, disinhibition and hunger. Journal of Psychosomatic Research, 29(1), 71–83. https://doi.org/10.1016/0022-3999(85)90010-8

Szakály Z. (2019). Fogyasztói trendek a táplálkozásban, különös tekintettel a fiatal korcsoportra. Magyar Tudomány, 180(5), 749-762. https://doi.org/10.1016/0022-3999(85)90010-8

van Strien, T., & Oosterveld, P. (2008). The children’s DEBQ for assessment of restrained, emotional, and external eating in 7- to 12-year-old children. International Journal of Eating Disorders, 41(1), 72–81. https://doi.org/10.1002/eat.20424

van Strien, T., Frijters, J. E. R., Bergers, G. P. A., & Defares, P. B. (1986). The Dutch Eating Behavior Questionnaire (DEBQ) for Assessment of Restrained Emotional, and External Eating Behavior. International Journal of Eating Disorders, 5(2), 295–315. https://doi.org/10.1002/1098-108X(198602)5:2<295::AID- EAT2260050209>3.0.CO;2-T

van Strien, T., Frijters, J. E., Roosen, R. G., Knuiman- Hijl, W. J., & Defares, P. B. (1985). Eating behavior, personality traits and body mass in women. Addictive Behaviors, 10(4), 333–343. https://doi.org/10.1016/0306-4603(85)90029-2

Varga-Hatos K. & Karner, C. (2008). A lakosság egészségügyi állapotát befolyásoló tényezők. Egészségügyi Gazdasági Szemle, 46(2), 25-33. https://weborvos.hu/adat/egsz/2008maj/25-33.pdf

Vázquez, F. L. & Torres, A. (2012). Behavioral and Psychosocial Factors in Childhood Obesity. In Sevil Ari Yuca (Ed.), Childhood Obesity (pp. 143-166). London: IntechOpen.

Wu, S., Cai, T., & Luo, X. (2017). Validation of the Dutch Eating Behavior Questionnaire (DEBQ) in a sample of Chinese adolescents. Psychology, Health & Medicine, 22(3), 282–288. https://doi.org/10.1080/13548506.2016.1173712

Downloads

Megjelent

2021-03-09

Hogyan kell idézni

Pető, D., & Buzás, N. (2021). Az "utolsó csoki" már túl késő: Szülők és gyermekek eltérő véleménye a gyermekek táplálkozási szokásait illetően. Vezetéstudomány Budapest Management Review, 52(3), 2–12. https://doi.org/10.14267/VEZTUD.2021.03.01

Folyóirat szám

Rovat

Tanulmányok