Tehetséggondozás a magyar gazdasági felsőoktatásban

Fókuszban a Tudományos Diákköri Konferencia és a Közgazdaságtudományi Szekció

Szerzők

DOI:

https://doi.org/10.14267/VEZTUD.2023.07-08.08

Kulcsszavak:

tehetséggondozás, tudományos diákköri mozgalom, Közgazdaságtudományi Szekció, gazdasági felsőoktatás, TDK, OTDK

Absztrakt

A szerzők tanulmányukban többéves kutatómunka eredményeként komplex módon mutatják be a magyar gazdasági felsőoktatásban megvalósuló tehetséggondozást, s ezen belül a tudományos diákköri mozgalom helyzetét. A tanulmány céljai között szerepelt a tudományos diákköri (TDK) konferencia szerepének és történetének bemutatásán túl a TDK országos vezetői, a tehetséggondozásban élen járó egyetemi oktatók, valamint az egyetemi hallgatók helyzetfeltáró véleményének megismerése a mozgalom jelentőségéről és a tehetséggondozásban betöltött szerepéről, az érintettek részvételi motivátorairól. Ezen összetett célrendszer betöltése többféle kutatási módszer bevonásával vált lehetővé. Tanulmányuk eredményeként megállapítható, hogy a TDK, mint a tehetséggondozás egy formája, magában foglalja a belső motiváció erősítését, valamint az anyagi és erkölcsi ösztönzők biztosítását is. Lényeges megállapítás az, hogy az oktatók és hallgatók TDK-mozgalomhoz való viszonyulását összességében az intézményi kultúra erősen befolyásolja.

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.

Szerző életrajzok

Erika Bán, Budapesti Gazdasági Egyetem

főiskolai docens

Emese Ilyésné Molnár , Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

egyetemi adjunktus

Erzsébet Mária Jármai, Pannon Egyetem

ny. főiskolai tanár

Judit Bernadett Vágány, Budapesti Gazdasági Egyetem

főiskolai tanár

Hivatkozások

'2005. évi CXXXIX. törvény a felsőoktatásról

A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény

A nemzeti felsőoktatási kiválóságról szóló 24/2013. (II. 5.) számú Kormányrendelet

Anderle, Á. (ed.) (2011). A magyar tudományos diákköri konferenciák története (1951–2011). Budapest: OTDT. https://otdk.hu/upload/files/4.%20A_magyar_tudomanyos_diakkori_konferenciak_tortenete_2011.pdf

Aradi, D. (2016). Tehetséggondozás a felsőoktatásban – A szakkollégiumok szerepe a tehetséggondozásban (Diplomadolgozat). SZIE GTK, Győr. https://szakszervezetek.hu/downloads/dura-dij/palyamunkak-2016/aradi_diana_diplomunka.pdf

Bagdy, E., Kövi, Zs. & Mirnics. Zs. (2014). A tehetség kibontakozása. Budapest: Helikon Kiadó.

Bakacsi, Gy. & Zsidi, V. (2011). Közgazdaságtudományi Szekció. In Anderle, Á. (Ed), A magyar tudományos diákköri konferenciák története (1951–2011) (pp. 280- 302). Budapest: OTDT.

Balogh, L. & Fónai, M. (2003). Tehetséggondozási formák a Debreceni Egyetemen. Magyar Felsőoktatás, 4, 13-14.

Balogh, L., Mező, F. & Kormos, D. (2014). Fogalomtár a tehetségpontok számára. Budapest: Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége.

Balogh, L. (2012). Komplex tehetségfejlesztő programok. Debrecen: Didakt Kiadó.

Bencéné Fekete, A. (2015). Hálózatok a tehetséggondozásban Magyarországon. Acta Scientiarum Socialum, 43, 143–152. https://adoc.pub/halozatok-a-tehetseggondozasban-magyarorszagon.html

Bodnár, G., Takács, I. & Balogh, Á. (2011). Tehetségmenedzsment a felsőoktatásban. Budapest: Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége. https://tehetseg.hu/sites/default/files/19_kotet_net.pdf

Bognár, Gy. (2010). Intézményi tehetséggondozás bemutatása. Eszterházy Károly Főiskola Tanárképzés és Tudástechnológiai Kar, Eger. https://www.eet.bme.hu/~bognar/sajatmuvek/Intezmenyi_tehetseggondozas_WEB.pdf

Czeizel, E. (1997). Sors és tehetség. Budapest: FITT Image – Minerva Kiadó.

Czeizel, E. (2002). Tudósok-Gének-Dilemmák. Budapest: Galenus Kiadó.

Czeizel, E. (2003). Legnagyobb természeti kincsünk: A tehetség. Fizikai Szemle, 11, 398-404. https://epa.oszk.hu/00300/00342/00165/czeizel0311.html

Cziráki, Sz. & Szendrő, P. (2012). A TDK szerepe, szervezeti keretei és jövője a felsőoktatási tehetséggondozásban.

Felsőoktatási Műhely, 4, 73-84. https://www.felvi.hu/pub_bin/dload/felsooktatasimuhely/FeMu/2012_4/Felsooktatasi_Muhely_2012_4_73-84.pdf

Csíkszentmihályi, M. (2010). Tehetséges gyerekek. Flow az iskolában. Budapest: Nyitott Könyvműhely.

Dallman, K. (2021). A TDK örök! Interjú dr. Cziráki Szabinával. Új Köznevelés, 77(4). https://folyoiratok.oh.gov.hu/uj-kozneveles/a-tdk-orok

Daruka, E. (2022). Talent management in Hungary – an empirical study and suggestion for a process-based approach. Vezetéstudomány, 53(5), 70-82. https://doi.org/10.14267/VEZTUD.2022.05.06

Dávid, M., Gefferth, É., Nagy, T. & Tamás, M. (2014). Mentorálás a tehetséggondozásban. Budapest: Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége.

Európa Tanács. (2021). A Tanács állásfoglalása az oktatás és képzés terén az európai oktatási térség létrehozása érdekében és azon túlmutatóan folytatott európai együttműködés stratégiai keretrendszeréről (2021–2030) (2021/C 66/01). https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=uriserv:OJ.C_.2021.066.01.0001.01.HUN

Fodor, Sz., Gyarmathy, É., Klein, B., Kovács, K., Kövi, Zs., Molnár, Gy., Páskuné, Kiss J. & Pásztor, Attila (2017). A tehetségazonosítás folyamata, mérőeszközei és eredményei a magyar Templeton Programban – Géniusz műhely 19. Budapest: Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége.

Gagné, F. (1991). Toward a differentiated model of giftedness and talent. In Davis, G. A. (eds.), Handbook of Gifted Education (pp. 65-80). Boston: Allyn and Bacon.

Gagné, F. (2009). Building gifts into talents: Detailed overview of the DMGT 2.0. In B. MacFarlane, B. & Stambaugh, T. (eds.), Leading change in gifted education: The festschrift of Dr. Joyce VanTassel-Baska (pp. 1-6). Waco: Prufrock Press.

Gardner, H. (1999). Intelligence reframed: Multiple intelligences for the 21st century. New York: Basic Books.

Gáspár, T., Király, G. & Csillag, S. (2014). Fehér asztal mellett. A világkávézó részvételi technika szemlélete és módszertana. Kovász, 18(1–4), 11-41. https://unipub.lib.uni-corvinus.hu/1863/1/Kovasz_2014p11.pdf

Gordon Győri, J. (2011). A tehetséggondozás nemzetközi horizontja, I. Budapest: Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége.

Greenspan, D. A., Solomon, B. & Gardner, H. (2004). The development of talent in different domains. In Shavinina, L. V., & Ferrari, M. (Eds.), Beyond Knowledge: Extracognitive Aspects of Developing High Ability (pp. 1 19-136). M ahwah, N J: L awrence E rlbaum Associates.

Gyarmathy, É. (2003). Tehetséges tanárok a tehetségekért. Pedagógusképzés, 3–4, 105–112.

Gyarmathy, É. (2006). A tehetség fogalma, összetevői, típusai és azonosítása. Budapest: ELTE Kiadó.

Gyarmathy, É. (2010a). Atipikus agy és a tehetség II. – Az átütő tehetség és a tehetségvizsgálatok ma. Pszichológia, 30(1), 31–41. https://www.researchgate.net/publication/263964833_Atipikus_agy_es_a_tehetseg_II_Az_atuto_tehetseg_es_a_tehetsegvizsgalatok

Gyarmathy, É. (2010b). Hátrányban az előny – A szociokulturálisan hátrányos tehetségek. Budapest: Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége.

Herskovits, M. & Ritoók M. (Eds.) (2013). Tehetségek vonzásában. A tehetséges fiatalok segítése az életviteli- életvezetési tanácsadó szolgálatok módszertani támogatásával. Budapest: Felsőoktatási Tanácsadás Egyesület.

Herskovits, M. (1992). A tehetség felismerésének módszerei, lehetőségei a pályaválasztási tanácsadás hazai gyakorlatában. In Illyés S., & Ritoókné Ádám M. (Eds.), A nevelési és a pályaválasztási tanácsadás pszichológiája (pp. 241-270). Budapest: Tankönyvkiadó.

Herskovits, M. (2005). Mit kezdjünk a tehetséggel? Iskolakultúra, 4, 25-36. http://real.mtak.hu/60169/1/EPA00011_iskolakultura_2005_04_025-036.pdf

Klebelsberg Kunó (1926). Gróf Klebelsberg Kuno beszédei, cikkei és törvényjavaslatai: 1916-1926. Budapest: Athenaeum.

Koloszár, L., Wimmer, Á. & Takácsné György, K. (2021). Tudományos diákköri tevékenység radikális változások időszakában. In Litera Oeconomiae III. Ifjú diáktudósok eredményei. Válogatás a 35. Országos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi Szekció első helyezett pályamunkáiból. Tanulmánykötet (pp. 5-13). Sopron: Soproni Egyetemi Kiadó. https://doi.org/10.35511/978-963-334-408-8

Koltói, L. (2012). Tehetséggondozás a felsőoktatásban. Felsőoktatási Műhely, 4, 15-26. https://www.felvi.hu/pub_bin/dload/felsooktatasimuhely/FeMu/2012_4/Felsooktatasi_Muhely_2012_4_15-26.pdf

Konczosné Szombathelyi, M. (2014). Tehetség- és motivációs modell kidolgozásának kérdései a Tudományos és Művészeti Diákkör kapcsán. In Mészáros Attila (Eds.), A felsőoktatás tudományos, módszertani és munkaerőpiaci kihívásai a XXI. században (pp. 68-81). Győr: Széchenyi István Egyetem. https://ok.sze.hu/images/Tanulm%C3%A1nyk%C3%B6tet%20v%C3%A9gleges_webre.pdf

Koósné Török, E. (Eds.) (2021). A TDK vonzásában: 7 évtized, 35 OTDK. Budapest, Magyarország: Akadémiai Kiadó.

Marland, J. S. (1972). Education of the Gifted and Talented. Washington, D. C.: United States Government Printing Office.

Mönks, F. J. & Ypenburg, I. H. (2010). Ha tehetséges a gyermek. Budapest: Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége.

Mönks, F.J. & Knoers, A. M. P. (2004). Fejlődéslélektan. Budapest: Urbis Könyvkiadó.

Péter-Szarka, Sz. (2011). Az „ismeretlen ismerős”: Gagné tehetségmodelljének átdolgozott változata. Tehetség, 18(3), 5-7. https://dea.lib.unideb.hu/server/api/core/bitstreams/c956b1c4-b5db-4b55-8eb3-e830a4377b1d/content

Renzulli, J. (1986). The three-ring conception of giftedness: a developmental model for creative productivity. In Sternberg, R.J., & Davidson, J.E. (Eds.), Conceptions of Giftedness (pp. 53-92). New York: Cambridge University Press.

Rétallérné Görbe, É. (2012). Tehetséggondozás a felsőoktatásban. XXI. Század – Tudományos Közlemények, 27, 111-124. http://www.epa.hu/02000/02051/00027/pdf/EPA02051_Tudomanyos_Kozlemenyek_27_2012_aprilis_111-124.pdf

Sólyom, A. & Fenyvesi, É. (2021). A tacit tudás átadását támogató eszközök Vezetéstudomány, 52(10), 57-68. https://doi.org/10.14267/VEZTUD.2021.10.05

Sternberg, R. J. (1982). Teaching scientific thinking to gifted children. Roeper Review, 4(4), 4-6. https://doi.org/10.1080/02783198209552618

Sternberg, R. J. (1999). Successful intelligence: finding a balance. Trends in Cognitive Sciences, 3(11), 436–442. https://doi.org/10.1016/s1364-6613(99)01391-1

Szabó, J. (2017). A tehetség összetételének kérdése a magyar felsőoktatásban. In Nagy P. (Eds.), A Selye János Egyetem Nemzetközi Doktorandusz Konferenciája (pp. 355-365). Komárom: Selye János Egyetem, 355 – 365.

Szabó, J. (2019). A tudományos tehetség összetevőinek vizsgálata a felsőoktatási tehetséggondozásban részt vevő hallgatók körében (Doktori értekezés). Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Pécs. http://pea.lib.pte.hu/handle/pea/23178

Szabó, Zs. (Eds.) (2019). A tehetség kézikönyve. Budapest: Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége.

Szászvári, K. Á., Csillag, S., Csizmadia, P. & Bácsi, K. (2022). Tanulni és tanulni hagyni? Munkahelyi tanulás és tanulási környezet tudásintenzív középvállalatokban. Vezetéstudomány, 53(2), 41-54. https://doi.org/10.14267/VEZTUD.2022.02.04

Szendrő, P. & Koósné Török, E. (2002). Tudományos diákkörök – fél évszázad a tehetséggondozás szolgálatában. Magyar Tudomány, 10, 1377-1383. http://www.epa.uz.ua/00700/00775/00047/pdf/EPA00691_magyar_tudomany_2002-10.pdf

Szendrő, P. & Koósné Török, E. (2007). A tudományos diákköri tevékenységről, az Országos Tudományos Diákköri Tanácsról és az Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról. OTDT Titkársága 4. http://www.nefmi.gov.hu/letolt/felsoo/27k020melleklet.pdf

Szendrő, P. (2015). „A tehetségek útja” című kutatásról készült beszámoló. http://tehetseg.hu/aktualis/tehetsegek-utja

Takács, I. & Takácsné György, K. (2010). Tehetséggondozás a magyar felsőoktatásban. Magyar Tudomány, 171(2), 236-245. http://www.matud.iif.hu/2010/02/18.htm

Takács-György K. & Takács I. (2017). Talent management in higher education – a case study from Hungary. International Journal of Contemporary Management, 16(3), 157–188. https://doi.org/10.4467/24498939IJCM.17.027.7547

Takács-György, K. & Takács, I. (2012). Students’ research societies as tools of talent management. Problems of Education in the 21st Century, 42(1), 115-124. https://doi.org/10.33225/pec/12.42.115

Takácsné György, K. & Takács I. (2021). A változó TDK – a TDK a változás maga: az innováció szellemi műhelyei. In Koósné, Török E. (Eds.), A TDK vonzásában: 7 évtized, 35 OTDK (pp. 222-227). Budapest, Magyarország: Akadémiai Kiadó.

Takácsné György, K., Koloszár, L. & Wimmer, Á. (2021). Tehetséggondozás a tudományos diákköri mozgalom keretében – hallgatói vélemények a Közgazdaságtudományi Szekcióban. Magyar Tudomány, 182(4), 527–540 https://doi.org/10.1556/2065.182.2021.4.8

Tóth, L. (2003). A tehetségfejlesztés kisenciklopédiája. Debrecen: Pedellus Tankönyvkiadó.

Weiszburg, T. (2008). Tehetséggondozás a felsőoktatásban. Tények, feladatok, remények egy konferencia tükrében. Magyar Tudomány, 169(8), 998–1002. http://www.matud.iif.hu/08aug/09.html#2

Wimmer, Á., Takácsné György, K., Koloszár, L. & Mitev, A. Z. (2021). Összemérni az összemérhetetlent? – Hallgatói tudományos diákköri teljesítmények értékelése az OTDK Közgazdaságtudományi Szekciójának tapasztalatai tükrében. Vezetéstudomány, 52(12), 51-66. https://doi.org/10.14267/VEZTUD.2021. 12. 06

Wimmer, Á., Harangozó, G., & Jeney, L. (2019). Fenntarthatóság és értékteremtés a tudományos diákköri munkák tükrében: Előszó. In Harangozó, G., Jeney, L., Wimmer, Á. (Eds.), Fenntarthatóság és társadalmi felelősségvállalás (pp. 5-8). Budapest, Magyarország: Budapesti Corvinus Egyetem.

Wolfensberger, M. (2015). Talent development in European Higher Education. Heidelberg: SpringerOpen.

Downloads

Megjelent

2023-07-20

Hogyan kell idézni

Bán, E., Ilyésné Molnár , E., Jármai, E. M., & Vágány, J. B. (2023). Tehetséggondozás a magyar gazdasági felsőoktatásban: Fókuszban a Tudományos Diákköri Konferencia és a Közgazdaságtudományi Szekció. Vezetéstudomány Budapest Management Review, 54(7-8), 105–120. https://doi.org/10.14267/VEZTUD.2023.07-08.08

Folyóirat szám

Rovat

Tanulmányok