2009

Gelei Andrea 2009-es cikke az üzleti hálózatokról nem véletlenül lett az adott évfolyam legtöbbet hivatkozott cikke – a téma tudományos és üzleti szempontból egyaránt fontos és kurrens volt. A cikk összefoglalója ízelítőt nyújt a tárgyalt témakörökből: 

“A tanulmány célja, hogy értelmezze a globális gazdaság alapvető fontosságú építőelemét, az üzleti hálózatot, majd megvizsgálja annak felépítését és működésének főbb vezérlőelveit. Először az alapfogalmak – üzleti hálózat, ellátási lánc és ellátási háló – meghatározására és azok felépítésének bemutatására kerül sor. Ezt követően a cikk röviden ismerteti, hogy melyek voltak azok a vállalati gazdálkodás környezetében végbement változások, melyek a gazdaság hálózatosodását elősegítették és ennek kapcsán elvezettek az üzleti hálózatok versenyképességben játszott szerepének erősödéséhez. A szerző ugyanakkor bemutatja a kialakuló új gazdasági modell, az ún. hálózati gazdaság működési modelljének lényeges új tulajdonságait. A tanulmány ezután ismerteti az üzleti hálózat – s ezen belül az ellátási lánc – működtetésében meghatározó koordinációs mechanizmusokban megfigyelhető markáns változásokat. Végül részletesen ismerteti az üzleti hálózat két fő építőelemét: a hálózatot alkotó üzleti egységeknek, illetve a közöttük kialakuló kapcsolatoknak az alapvető típusait.”  

Gelei Andrea (2009): Hálózat–A globális gazdaság kvázi szervezete. Vezetéstudomány, 40 (1) p. 16-33. https://unipub.lib.uni-corvinus.hu/932/