A bankrendszer és a gazdasági modernizáció kapcsolata a II. világháború utáni Franciaországban

Szerzők

  • György Kovács Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar, Pénzügytani Szakcsoport
  • László Bartók Szegedi Tudományegyetem, Közgazdaságtani Doktori Iskola

DOI:

https://doi.org/10.35551/PFQ_2024_2_2

Kulcsszavak:

bankrendszer, pénzügy politika, monetáris politika, gazdasági fejlődés, N13, N24, G21, O16

Absztrakt

Franciaország a II. világháborút követően történelmének legerősebb gazdasági növekedését produkálta és kitört a közepesen fejlett országok csapdájából. A „harminc dicsőséges évként” aposztrofált időszak együtt járt a reálgazdaság modernizációjával, amelyben azonban jelentős szerepet kapott az erős állami kontroll alá vont, úgynevezett célorientált bankrendszer is. A francia bankrendszer világháborút követő átalakulásán keresztül bizonyítjuk egyrészt, hogy a közepes fejlettségi státuszban lévő ország esetében a pénzügyi közvetítő rendszer mélyülése elősegíti a gazdaság modernizációját. Másrészt viszont egy idő után a bankrendszert érintő túl erős állami szabályozás már korlátot fog jelenteni, ugyanis a pénzügyi rendszer nem tudja ellátni a gazdaságmodernizációs feladatát, minthogy az állami intervenció a pénzügyi közvetítés mélyülését, és így a gazdaság további modernizációját fogja korlátozni. Végül pedig azt is megvizsgáljuk, hogy a hitelezési politikába történő aktív állami intervenció miatt a finanszírozott iparágak szereplői elkényelmesednek, ami magával hozza az erkölcsi kockázat kérdéskörét.

Hivatkozások

Aharoni, Y. (1981). The no-risk society. Chatham House, London

Andrews, W. G., Hoffman, S. (1980). The Fifth Republic at Twenty. Suny Press, London

Andrieu, C., Le Van, L., Prost, A. (1987). La Nationalisations de la Libération – De l’utopie au compromis. Presses de la Fondation Nationale des Sciences Poli-tiques, Párizs

Arena, R. (2000). Les économistes français en 1950; Revue Economique, 51(5), pp 969-1007. https://doi.org/10.2307/3503079

Artner, A. (1995). Vállalati együttműködés a mai világgazdaságban, Közgazdasági Szemle, 42(1), pp 104-115.

Beck, T., Degryse, H., Kneer, C. (2014). Is more finance better? Disentangling intermediation and size effect of financial systems. Journal of Stability, 10(C), pp 50-64. https://doi.org/10.1016/j.jfs.2013.03.005

Besse, P. (1951). Le Conseil National du Crédit; Revue économique, 2(5), pp 578-590. https://doi.org/10.3406/reco.1951.406859

Bussiere, E., Dupont-Fauville, A., Tristam, F. (2005). Michel Debré, Un réformate-ur aux finances, 1966-1968. Institut de la gestion publique et du développement économique, Párizs

Carré, J-J., Dubois, P., Malinvaud, E. (1973). Abrégé de la croissance francaise. Éditions du Seuil, Párizs

Diederiks, H. A. – Lindblad, J. Th. – Noordam, D. J. – Quispel, G. C. – de Vries, B. M. A. – Vries, P. H. H. (1995). Nyugat-európai gazdaság- és társadalomtörténet. Osiris, Budapest

Duby, G. (2007). Franciaország története II. – Az új idők 1852-től napjainkig. Osiris Kiadó, Budapest

Duchaussoy, V. (2017). Une Banque publique ? 1936 ou la mutation initiée de la Banque de France. Revue historique, 1(681), pp 55-72. https://doi.org/10.3917/rhis.171.0055

Ductor, L., Grechyna, D. (2015). Financial Development, real sector and econo-mic growth. International Review of Economics and Finance, 37(C), pp 393-405. https://doi.org/10.1016/j.iref.2015.01.001

Durusu-Ciftci, D., Ispir, M. S., Yetkiner, H. (2017). Financial development and and economic growth: Some theory and more evidence. Journal of Policy Modelling, 39(2), pp 290-306. https://doi.org/10.1016/j.jpolmod.2016.08.001

Eck, J-F. (2009). Histoire de l’économie française : De la crise de 1929 à l’euro. Armand Colin, Párizs

Etner, F., Silvant C. (2017). Histoire de la Pensée économique en France depuis 1789. Economica, Párizs

Feiertag, O. (2006). Wilfrid Baumgartner; Un grand commis des finances à la cro-isée des pouvoirs (1902-1978). Institut de la gestion publique et du développe-ment économique, Vincennes

Fourastié, J. (2011). Les Trente Glorieuses; Fayard/Pluriel, Párizs

Gál, P. (1998). A bankrendszer átrendeződése és az euro. Alkalmazkodási lehető-ségek és hatások. Közgazdasági Szemle, 45(12), pp 1112-1125.

Harbula, P. (1999). Tulajdonosi és nagyvállalati struktúra a francia gazdaságban. Közgazdasági Szemle, 46(3), pp 245-265.

Hall, P. (1986). Governing the Economy: The Politics of State Intervention in Britain and France. Oxford University Press, Oxford

Hayward, J. E. S. (2008). State and the Market Economy: Industrial Patriotism and Economic Intervention in France. Cambridge University Press, Cambridge

Hicks, J. (1969). A Theory of Economic History. Clarendon Press, Oxford

Kovács, Gy., Bartók, L. (2022). A második világháborút követő gazdasági paradig-maváltáshoz vezető út Franciaországban. Közgazdasági Szemle, 69(12), pp 1577-1596. https://doi.org/10.18414/KSZ.2022.12.1577

Labrousse, E., Braudel, F. (1993). Histoire économique et sociale de la France: 1950-1980. Presses Universitaires de France – PUF, Párizs

Loriaux, M. (1991). France after Hegemony – International change and Financial reform. Cornell University Press, New York

Lufenburger, H. (1940). Les banques francaises. Sirey, Párizs

Mérő, K. (2003). A gazdasági növekedés és a pénzügyi közvetítés mélysége. Köz-gazdasági Szemle, 50(7), pp 590-607.

Monnet, E. (2018). Controlling Credit: Central Banking and the Planned Economy in Postwar France, 1948–1973. Cambridge University Press, Cambridge

Muldur, U. (1991). La concurrence étrangère dans la banque française. Revue d’éco-nomie financière, 1991(19), pp 9-41. https://doi.org/10.3406/ecofi.1991.1730

Nord, P. (2016). Le New Deal français. Perrin, Párizs

Patat, J-P., Lutfalla, M. (1986). Histoire Monétaire de la France au XX siecle. Economica, Párizs

Patat, J-P. (1993). Monnaie, institutions financieres et politique monétaire. Economica, Párizs

Kuisel, R. F. (1984). Le capiltaisme et l’État en France – Modernisation et dirisme au XXe siècle. Gallimard, Párizs

Rousseau, P. L.–Sylla, R. (2001). Financial Systems, Economic Growth and Globa-lization. NBER Working Papers, No. 8323. Online: https://papers.ssrn.com/sol3/papers.cfm?abstract_id=273691

Rousseau, P. L.–Wachtel, P. (1998). Financial Intermediation and Economic Performance: Historical Evidence from Five Industrialized Countries. Journal of Money, Credit and Banking, 30.(4), pp 657–678.

Rioja, F., Valev, N. (2004). Stock markets,banks and sourches of economic growth in low and high income countries. Journal of Economics and Finance, 38(2), pp 302-320.https://doi.org/10.1007/s12197-011-9218-3

Castro S. A. (2020). The evolution of French economy from postwar WWII to the present. CUNEF, Madrid Online: https://biblioteca.cunef.edu/files/docu-mentos/TFG_Arancha_Sastre_Castro.pdf

Schan, Z. J., Morris, A. G., Sun, F. (2001). Financial Development and Economic Growth: An Egg-and-Chicken Problem?. Rewiew of International Economics, 9(3), pp 443-454. https://doi.org/10.1007/BF02295554

Schumpeter, J. A. (1980). A gazdasági fejlődés elmélete: Vizsgálódás a vállalkozói profitról, a tőkéről, a hitelről, a kamatról és a konjunktúraciklusokról. Közgazda-sági és Jogi Kiadó, Budapest

Stoffäes, C. (1979). La Grande Menace Industrielle. Pluriel, Párizs

Thiveaud, J-M. (1997). Les évolutions du système bancaire français de l’entre --deux-guerres à nos jours : Spécialisation, déspécialisation, concentration, concurrence. Revue d’économie financière, 1997(39), pp 27-74. https://doi.org/10.3406/ecofi.1997.2290

Tristan, G-B. – Trichet, J-C. (1999). Banque de France. Deux siècles d’histoire. Beaux Livres, Párizs

Voszka, É. (2020). Állami vagy magántulajdon? Adalékok egy dichotómia értelme-zéséhez. Közgazdasági Szemle, 67(12), pp 1193-1216. https://doi.org/10.18414/KSZ.2020.12.1193

Williamson, S. D. (2009). Makroökonómia. Osiris Kiadó, Budapest

##submission.downloads##

Megjelent

2024-06-28

Hogyan kell idézni

Kovács, G., & Bartók, L. (2024). A bankrendszer és a gazdasági modernizáció kapcsolata a II. világháború utáni Franciaországban. Pénzügyi Szemle, 70(2), 31–64. https://doi.org/10.35551/PFQ_2024_2_2

Folyóirat szám

Rovat

Tanulmányok