A digitális szolgáltatási adó szimbolikus jelentősége és annak gyakorlati következményei
DOI:
https://doi.org/10.35551/PFQ_2020_4_5Kulcsszavak:
digitális adó, adat, hegemónia, digitális világcégek, H26, K20, K21, K34Absztrakt
A digitális szolgáltatásokat kínáló világcégek jellemzően úgy nőttek nagyra, hogy a közterhek viseléséhez nem feltétlenül járulnak hozzá abban az országban, ahonnan a bevételeik megteremtéséhez szükséges adatvagyon származik. Jelen tanulmány célja annak bemutatása, hogy a digitális szolgáltatást nyújtó világcégek megadóztatása nem csak adóbevétel-növelési, de szimbolikus szempontból is jelentőséggel bír. Az "új olajat" jelentő adatok kiaknázásából ezért méltányosan részesednie kellene azon államoknak is, amelyek polgárainak adatai felhasználásával a digitális világcégek jelentős bevételre tesznek szert. A politikai, jogszabályi környezet elemzése és az állambölcseleti elméletek áttekintése révén arra jutottunk, hogy ebben a szimbolikájában is jelentős kérdésben sem valószínű az EU-szintű egységes fellépés sikere és éppen ezért tagállami, nemzeti szintű intézkedésekre lehet szükség.
Hivatkozások
Boutin, X., Clemens, G. (2017). Defining „Big Data” in Antirtust. CPI: Antitrust Chronicle, http://dx.doi.org/10.2139/ssrn.2938397
Colangelo, G., Maggiolino, M. (2017). Big Data as Misleading Facilities. In: Europe an Competition Journal, Forthcoming Bocconi Legal Studies Research Paper No. 2978465. https://ssrn. com/abstract=2978465 és https://doi.org/10.1080/17441056.2017.1382262
Crémer, J., Montjoye, Y.A., Schweitzer, H. (2019). European Commission: Competition Policy for the digital era (final report), pp. 8
Egresi K., Pongrácz A., Szigeti P., Takács P. (2016). Államelmélet, SZE DF ÁJK Jogelméleti Tan szék, Győr, 247. oldal
Piketty, T. (2015). A tőke a 21. században. Kos suth Kiadó, Budapest
Tepper, J., Hearn, D. (2019). The Myth of Capitalism, Monopolies and the Death of Competition. Wiley, pp. 93
Tóth A. (2019). Mesterséges intelligencia szabá lyozásának paradoxonja és egyes jogi vonatkozásai nak alapvető kérdései. In: Infokommunikáció és Jog 3–9. oldal
Vestager, M. (2020). New competition tool will allow EC to go after tacit collusion – ICN 2020. In: PaRR Global. https://app.parr-global.com/intelligence/ view/intelcms-ftqd22?utm_source=Notifications& utm_medium=Email&utm_campaign=Alert&utm_ term=5bacfdb9952447001d4ea316
Állami Számvevőszék (2020). Elemzés a digitá lis gazdaság megadóztatásának aktuális kérdéseiről, a modern gazdasághoz illeszkedő új uniós adószabá lyokról értékelő elemzés figyelemmel a terület ellen őrizhetőségére.
Autorité de la Concurrence (2018). L›Autorité rend son avis sur la publicité en ligne. https://www. autoritedelaconcurrence.fr/fr/communiques-de presse/lautorite-rend-son-avis-sur-la-publicite-en ligne
Autorité de la Concurrence, Bundeskartellamt (2016). Competition Law and Data p. 12
Bloomberg (2020). U.S. Still Wants Optional OECD Tax Plan—But Don’t Call It That (1). https://news.bloombergtax.com/daily-tax-report international/u-s-still-wants-optional-oecd-tax plan-but-dont-call-it-that
BroadBand Search (2020). Average Time Spent Daily on Social Media (Latest 2020 Data). https:// www.broadbandsearch.net/blog/average-daily-time on-social-media
Chaire Castex de Cyberstrategie (2020). Les flux de données en Europe, massivement captés par les États-Unis. http://www.cyberstrategie.org/?q=fr/ media-gallery/detail/666/750
Euractiv (2019). The EU’s digital tax is dead, long live the OECD’s plans. https://www.euractiv.com/ section/economy-jobs/news/the-eus-digital-tax-is dead-long-live-the-oecds-plans/
Euractiv (2019). Why the EU leads in digital regulation, but lags in digital innovation. https:// www.euractiv.com/section/data-protection/news/ why-the-eu-leads-in-digital-regulation-but-lags-in digital-innovation/
Európai Bizottság (2018). Communication from the Commission to the European Parliament, Europe an Council, the Council, the European Economic and Social Committee, the Committee of the Regions on Artificial Intelligence for Europe. Brussels, 25.4.2018 COM(2018) 237 final. 4. https://ec.europa.eu/ transparency/regdoc/rep/1/2018/EN/COM-2018- 237-F1-EN-MAIN-PART-4.PDF
Európai Bizottság (2018). Communication from the Commission to European Parliament, European Council, the Council, the European Economic and Social Committee, the Committee of the Regions on Artificial Intelligence for Europe. Brussels, 25.4.2018 COM(2018) 237 final.1 https:// ec.europa.eu/transparency/regdoc/rep/1/2018/EN/ COM-2018-237-F1-EN-MAIN-PART-1.PDF
Európai Bizottság (2018). Questions and Answers on a Fair and Efficient Tax System in the EU for the Digital Single Market. https:// ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/en/ MEMO_18_2141
Európai Bizottság (2018). Communication from the Commission to European Parliament, Europe an Council, the Council, the European Economic and Social Committee, the Committee of the Region: Tackling online disinformation: a Europe an Approach. COM/2018/236 final.
Európai Bizottság (2020). Az EU a közvetlen kül földi befektetések legfőbb globális célpontja. https:// ec.europa.eu/trade/policy/accessing-markets/ investment/
Európai Bizottság (2020). Investment. https:// ec.europa.eu/trade/policy/accessing-markets/ investment/
Európai Bizottság (2020). Package for fair and simple taxation. https://ec.europa.eu/taxation_ customs/general-information-taxation/eu-tax policy-strategy/package-fair-and-simple-taxation_en
Európai Bizottság (2020). Communication from the Commission to European Parliament, European Council, the Council, the European Economic and Social Committee, the Committee of the Regions: A European strategy for data. Brussels, 19.2.2020 COM(2020) 66 final, 3.
Európai Unió Tanácsa (2019). ECOFIN Report to the European Council on tax issues. Brüsszel, 2019. december 9. https://data.consilium.europa. eu/doc/document/ST-14863-2019-INIT/en/pdf
Forbes (2020). The World’s Most Valuable Brands (by Marty Swant). https://www.forbes.com/the worlds-most-valuable-brands/#4ebe601e119c
IMF Staff (2018). Measuring the Digital Economy, IMF Staff Report, February 28. 2018 Javaslat – A Tanács irányelve a digitális reklám szolgáltatások nyújtásából származó bevételek után fizetendő digitális reklámadó közös rendszeréről. Brüsszel, 2019. március 1., 6873/19, 22. preambu lum-bekezdés Javaslat – A Tanács Irányelve az egyes digitális szol gáltatások nyújtásából származó bevételek után fize tendő digitális szolgáltatási adó közös rendszeré ről {SWD(2018) 81} - {SWD(2018) 82} Brüsszel, 2018.3.21. COM(2018) 148 final 2018/0073 (CNS)
KPMG (2020). Taxation of the digitalized economy, Developments summary. Updated: August 18 Marketing Land (2019). Almost 70% of digital ad spending going to Google, Facebook, Ama zon, says analyst firm. https://marketingland.com/ almost-70-of-digital-ad-spending-going-to-google facebook-amazon-says-analyst-firm-262565
Magyar Reklámszövetség (2020). 2019 MRSZ Média- és Kommunikációs torták, MRSZ baromé terkutatás, 2020-as iparági prognózis. https://mrsz. hu/kutatas/media-es-kommunikacios-torta/2019- mrsz-media-es-kommunikacios-torta-es-2020- mrsz-barometer NAIH/2015/2201/17/H. sz. határozat
Növekedés.hu (2020). GVH-elnök: Önként és időben fizette be a gigabírságot a Facebook és a Booking.com. https://novekedes.hu/interju/gvh elnok-onkent-es-idoben-fizette-be-a-gigabirsagot-a facebook-es-a-booking-com
OECD (2014). „Broader tax challenges raised by the digital economy” Chapter 7. In Addressing the Tax Challenges of the Digital Economy. OECD Pub lishing, Paris, p. 14
OECD (2016). Big Data: Bringing Competition Policy to the Digital Era DAF/COMP/M(2016)14, 88. pont https://one.oecd.org/document/DAF/ COMP(2016)14/en/pdf
OECD (2020). What is BEPS? https://www. oecd.org/tax/beps/about/
OECD/G20 (2020). Base Erosion and Pro fit Shifting Project: Statement by the OECD/ G20 Inclusive Framework on BEPS on the Two Pillar Approach to Address the Tax Challenges Arising from the Digitalisation of the Economy, As approved by the OECD/G20 Inclusive Framework on BEPS on 29-30 January, https://www.oecd. org/tax/beps/statement-by-the-oecd-g20-inclusive framework-on-beps-january-2020.pdf
Politico (2019). Trump slammed her as a U.S. hating ’tax lady’. She just got a promotion. https:// www.politico.com/news/2019/11/27/margarethe vestager-eu-tax-promotion-074181
Reuters (2020). Facebook launches legal action against Irish watchdog over data transfers. https:// www.reuters.com/article/us-facebook-privacy/face book-launches-legal-action-against-irish-watchdog over-data-transfers-idUSKBN2621S6
Tax Foundation (2020). The U.S. Trade Representative Expands Its Digital Services Tax Investigations. https://taxfoundation.org/us-trade representative-ustr-digital-services-tax-investigations/
The Economist (2017). The world’s most valuable resource is no longer oil, but data. https://www. economist.com/leaders/2017/05/06/the-worlds most-valuable-resource-is-no-longer-oil-but-dat
##submission.downloads##
Megjelent
Hogyan kell idézni
Folyóirat szám
Rovat
License
Authors assign copyright to Pénzügyi Szemle / Public Finance Quarterly. Authors are responsible for permission to reproduce copyright material from other sources.