Az ökológiai közgazdaságtan mint közpolitikai tudomány

Absztrakt

A komplex és nehezen megoldható ökológiai válsághelyzetek új szemléletmódot és új szakpolitikai cselekvési módokat igényelnek. Az ökológiai közgazdaságtan ebben az értelemben születésétől kezdve közpolitikát szolgáló tudományterületnek (policy science) határozta meg önmagát. Ez az önmeghatározás egyúttal együtt jár azzal a célkitűzéssel, hogy a gazdaságot ökologizálni kívánja; azaz ökológiai értelemben fenntarthatóvá akarja tenni. Mindez pedig a társadalom és a politika egy új, transzformatív víziójával és valódi átalakításával jár kéz a kézben az ökológiai közgazdászok számára. Értékelésünk szerint azonban az ökológiai közgazdaságtan sikertelen saját normatív közpolitikai céljainak elérésében. Ennek több oka van: a radikális elméleti mag felpuhulása; a részvételt és deliberációt nem támogató közpolitikai intézményi közeg; a kidolgozatlan politikai vízió; és az önreflektív és akció-orientált kutatásmódszertanok háttérben maradása. A közpolitikai sikerességhez elengedhetetlen az ökológiai közgazdaságtan politikai víziójának kidolgozása és a radikális környezeti-társadalmi mozgalmakkal együttműködő és akcióorientált, nyíltan értékelkötelezett (politikai) kutatói szerepvállalás.

The complexity and wickedness of the ecological crisis we are facing today require a new policy approach and an innovative set of policy actions. Ecological economics from its inception has sought to tackle the above-described challenges by nurturing its self-identity as a policy science. Being a policy science goes hand in hand with the mission of ecologizing the economy; i.e., transforming the economy towards ecological sustainability. By implication, ecological economics promotes a new, truly transformative vision for society and politics. It is argued that ecological economists have so far largely been unsuccessful in realizing their normative approach to public policy. A few reasons are explicated to explain this dire policy situation: ecological economics has lost its radical theoretical core; participation and deliberation sit uneasily with the currently dominant structures of public policy; ecological economists have not yet developed a political vision; and self-reflective and action-based research methodologies have gained little ground in ecological economics. It is argued that in order to be an effective policy science, ecological economics should work out the details of its political vision and collaborate with radical solidarity and environmental movements in order to nurture an activist-researcher role, with value commitments and political ideals made explicit and accountable.