A magyar sport finanszírozásának rendszere, különös tekintettel a közpénzügyi vonatkozásokra

Szerzők

  • Nikolett Ágnes Tóth Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
  • Gábor Mátrai

DOI:

https://doi.org/10.35551/PFQ_2023_2_5

Kulcsszavak:

sport funkciói, sportfinanszírozás, költségvetés sportkiadásai, TAO-rendszer, sportszatelitszámlák, sportköltések hatékonysága, K39, H51, H25

Absztrakt

A sportnak, mint nemzetstratégia ágazatnak kiemelt szerepe van Magyarország gazdasági, társadalmi fejlődésében, nemzetgazdasági, nemzetpolitikai céljainak sikeres megvalósításában. A sport, a sporttevékenységek támogatása, a sportolás feltételeinek megteremtése, biztosítása – többek között – állami, közfeladat is, ami egyben állami finanszírozást, közpénzekkel való gazdálkodást is feltételez. A közpénzek felhasználásának legfontosabb alapelvei az átláthatóság, az elszámoltathatóság és az integritás, amely szempontok figyelembevétele a sportfinanszírozás területén is meghatározó prioritást kell, hogy élvezzenek. A sport finanszírozásának az extenzív szakaszból át kell lépnie az intenzív fázisba és a sport területén is szükséges előtérbe helyezni a legmodernebb, innovatív technológiák bevezetését, fejlesztését, valamint átfogó alkalmazását. A sportra, a sportágazatra fordított költések, invesztíciók, a sport ökoszisztémájának további tudatos, átgondolt fejlesztése sokszorosan megtérülő befektetéseknek értékelhetők.

Hivatkozások

The legal regulations on Hungarian sport. Ed: Tamás Dóczi HVG Orac, Budapest, 2019.

Zoltán György, Bács: Basic Socio-philosophical Incompatibilities, Strategies and Developing Practices as New Security Challenges, National Security Review, 2018. Special Issue 6.

Attila Fazekas: Sportigazgatási és sportjogi ismeretek. [Knowledge of sports administration and sports law.] Note. Ministry of Local Government, Secretariat of State for Sport. Budapest,2009

Cs Keserű.- Ferenc Dénes, 2007: Nemzetközi sportfinanszírozás. [International sports financing] Discussion paper. Budapest,

Csaba Lentner, Szilárd Hegedűs, Vitéz Nagy: Correlations of Taxation and Macroeconomic Indicators in the OECD Member Countries from 2014 to the First Year of the Crisis Caused by COVID-19. JOURNAL OF RISK AND FINANCIAL MANAGEMENT 15 : 10 Paper: 464 , 17., 2022. https://doi.org/10.3390/jrfm15100464

András Nemes: Merre tart a sportjogi szabályozás? [Where is sport legislation heading?] 6 December 1998, volume 6, issue 12

Péter Priczinger: Sports Law Volume 1. A sportjog közjogi alapjai. [The public law foundations of sport law.] Budapest, ELTE, Eötvös Publishing House, 2010.

Tamás Sárközy: A sport mint nemzetstratégiai ágazat. [Sport as a sector of national strategy.] Civil Review, 13th year. issues 4-6, 2017

The SPLISS model is a comparative high performance sport (HPS) model which was created by researchers from Belgium, United Kingdom, and Netherlands in 2002 with the purpose of seeking which factors will lead countries to international sporting success (e.g. Olympics, Paralympics, World Championships), De Bosscher, De Knop, van Bottenburg, & Shibli, 2002

Ágnes Nikolett Tóth: A sportjog mint sajátos szakjog. [Sports law as a specific specialised law.] Budapest, Hungary, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2019.

Ágnes Nikolett Tóth: A sportjog mint sajátos szakjog. [The specialised nature of sports law.] Gazdaság és Jog. [Economy and Law.] 2015 23/9

Ágnes Nikolett Tóth: A sportszerződések hazai jogszabályi háttere, különös tekintettel a labdarúgókra. [The domestic legal framework of sports contracts, with particular reference to football players.] Hungarian Law. 2015

Ágnes Nikolett Tóth: Kereskedelmi szerződések a sportban- szponzoráció, arculatátvitel.

[Commercial contracts in sport – sponsorship, branding.] Economy and Law, 2014.

Ágnes Nikolett Tóth: Sport, rendészet, innováció. [Sport, policing, innovation.]

Imre Dobák. Szakmaiság, szerénység, szorgalom: [Professionalism, modesty, diligence:]

A commemorative volume in honour of the 65-year-old József Boda. Dialóg

Campus Publishing, Nordex Ltd., 2018.

Ágnes Nikolett Tóth: Sportrendészet a sportigazgatás rendszerében. [Sports policing

in the system of sports administration.] Budapest, National University of Public Service, Faculty of Political Science and Public Administration.2019.

Internet link https://www.coe.int/en/web/sport/european-sports-charter

László Nádori – Viola Bátonyi (2003): Európai Unió és a sport. [The European Union and sport.] Budapest: Dialogue Campus

Csaba Tar: A dopping és a sportjog kapcsolata magyarországi és nemzetközi

viszonylatban. [The relationship between doping and sports law in Hungary and

internationally.] file:///C:/Users/User/Desktop/Doctoral%20School/Doctoral%20School/doping/tar22.htm

Treaty on the Functioning of the European Union, https://eur-lex.europa.eu/ EN/legal-content/summary/treaty-on-the-functioning-of-the-europeanunion.html

Eurostat (‘European Statistical Office’; DG ESTA), https://ec.europa.eu/eurostat

http://olimpia.hu/images/MOB/Versenysport_strategia.pdf

https://ec.europa.eu/assets/eac/sport/library/documents/xg-stat-ssamanual-september-27.pdf

https://sport.ec.europa.eu/policies/sport-and-economy

https://www.ksh.hu/stadat_files/ksp/hu/ksp0018.html, Download: 03.01.2023

https://www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2021/12/merfoldkohoz-ert-a-hazai-sporttamogatas

Legal references

Act CXII of 1995 Annex 1

Act LXIV of 1996 on Sport

Act LXXX of 1996 (Corporate Income Tax Act)

Act I of 2004 on sports

Act CXX of 2005

Act LXXXIII of 2010 amending certain laws related to sport

/2007. (27 June) Parliament resolution on Sport XXI. National Strategy for Sport

Act I of 2004 on Sport

EU Commission decision: SA.31722 (2011/N)

EU Commission decision: SA.46615 (2016/N)

##submission.downloads##

Megjelent

2023-06-30

Hogyan kell idézni

Tóth, N. Ágnes, & Mátrai, G. (2023). A magyar sport finanszírozásának rendszere, különös tekintettel a közpénzügyi vonatkozásokra. Pénzügyi Szemle, 69(2), 84–102. https://doi.org/10.35551/PFQ_2023_2_5

Folyóirat szám

Rovat

Tanulmányok