A részvénypiacok időben változó integrációja és diverzifikációs lehetőségek a feltörekvő és határzónapiacokon

Szerzők

  • Sultan Salahuddin Shaheed Zulfikar Ali Bhutto Tudomány és Technológiai Intézet
  • Muhammad Kashif Shaheed Zulfikar Ali Bhutto Tudomány és Technológiai Intézet
  • Mobeen Ur Rehman Shaheed Zulfikar Ali Bhutto Tudomány és Technológiai Intézet

DOI:

https://doi.org/10.35551/PFQ_2020_2_2

Kulcsszavak:

részvénypiaci integráció, portfólió-diverzifikáció, feltörekvő piacok, határzóna-(frontier) piacok, vektorhibakorrekciós-modell (VECM), G01, G11, G15, F3, F21, F65

Absztrakt

Jelen tanulmány a feltörekvő és határzóna-részvénypiacok időbeli változékonyságát vizsgálja a diverzifikációs lehetőségek feltárása céljából. Ehhez az amerikai, európai, ázsiai, közel-keleti, valamint az afrikai régió 29 feltörekvő és határzónapiacából hoztunk létre mintát, amelyeket a 2000 és 2018 közötti időszak vonatkozásában vizsgáltunk. A mintában az egyes régiók egy 'hazai ország' panelből és egy 'összes többi ország' panelből állnak. Az eredményeinkből jól látszik, hogy a válság utáni időszakban a nemzetközi befektetők számára kevés diverzifikációs lehetőség mutatkozott a feltörekvő és határzónarészvénypiacokon a válság előtti időszakhoz képest. A válság utáni időszakban Peru, a Fülöp-szigetek és Jordánia kínál hosszú távú diverzifikációs lehetőségeket, míg a feltörekvő amerikai piacok közül Brazília, Mexikó és Peru, a feltörekvő ázsiai piacok közül a Fülöp-szigetek, a határzóna Európában Kazahsztán, a határzóna Afrikában Kenya és Marokkó, a határzóna Közel-Keleten pedig Bahrein és Jordánia nyújt rövid távú diverzifikációs lehetőségeket a nemzetközi befektetőknek.

Hivatkozások

Abdul Karim, B., Jais, M., Ariffin Abdul Karim, S. (2011). The subprime crisis and stock index futures markets integration. (A másodlagos jelzáloghitel-válság és a tőzsdei határidős részvényindexügyletek piacanak integrációja.),The Journal of Risk Finance, 12(5), pp. 400–408, https://doi.org/10.1108/15265941111176136

Ajaya, S. N. (2017). Market linkages and conditional correlation between the stock markets of South and Central America. (A dél- és közép-amerikai részvénypiacok közötti piaci kapcsolatok és feltételes korreláció.) Journal of Financial Economic Policy, Vol. 9 (Issue: 2), https://doi.org/10,1108/JFEP-08-2016-0063

Arouri, M. E. H., Nguyen, D. K. (2010). Timevarying characteristics of cross-market linkages with empirical application to Gulf stock markets. (A piacokon átívelő kapcsolatok időben változó tulajdonságai empirikusan alkalmazva az Öböl menti piacokra.) Managerial Finance, https://doi.org/10.1108/03074351011006847

Arouri, M. E. H., Nguyen, D. K. (2008). International stock return linkages: Evidence from Latin American markets. (Részvényhozamok nemzetközi összefüggései: bizonyíték a latin-amerikai piacokról.) European Journal of Economics, Finance and Administrative Sciences, 11(11), pp. 57–65, https://www.economics.ca/cpages/pastconferencespapers/0764.pdf

Bae , K.-H., Zhang, X. (2015). The Cost of Stock Market Integration in Emerging Markets. (A részvénypiacok közötti integráció ára a feltörekvő piacokon.) Asia-Pacific Journal of Financial Studies, 44, pp. 1–23, https://doi.org/10.1111/ajfs.12079

Basher, S. A., Nechi, S., Zhu, H. (2014). Dependence patterns across Gulf Arab stock markets: A copula approach. (Függőségi minták az Öböl menti arab részvénypiacokon: egy kopula-megközelítés.) Journal of Multinational Financial Management, 25, pp. 30–50, https://doi.org/10.1016/j.mulfin.2014.06.008

Batten, J. A., Morgasn, P., Szilágyi P. G. (2015). Time varying Asian stock market integration. (Az ázsiai részvénypiacok időben változó integrációja.) The Singapore Economic Review, 60(01), 1550006, https://doi.org/10.1142/S021759081550006X

Baumöhl, E., Kočenda, E., Lyócsa, Š., Výrost, T. (2018). Networks of volatility spillovers among stock markets. (A volatilitási továbbgyűrűzések hálózata a részvénypiacok között.) Physica A: Statistical Mechanics and its Applications, 490, pp. 1555–1574, https://doi.org/10.1016/j.physa.2017.08.123

Beirne, J., Caporale, G. M., Schulze-Ghattas, M., Spagnolo, N. (2010). Global and regional spillovers in emerging stock markets: A multivariate GARCH-in-mean analysis. (Globális és regionális továbbgyűrűzések a feltörekvő részvénypiacokon: többváltozós GARCH-in-mean elemzés.) Emerging Markets Review, 11(3), pp. 250–260, https://doi.org/10.1016/j.ememar.2010.05.002

Bekaert, G., Harvey, C. R. (1995). Time‐ varying world market integration. (Időben változó világpiaci integráció.) The Journal of Finance, 50(2), pp. 403–444, https://doi.org/10.1111/j.1540-6261.1995.tb04790.x

Bekiros, S. D. (2014). Contagion, decoupling and the spillover effects of the US financial crisis: Evidence from the BRIC markets. (Az USA-beli pénzügyi válság terjedése, leválasztása és továbbgyűrűző hatásai: bizonyítékok a BRIC-piacokról.) International Review of Financial Analysis, 33, pp. 58–69, https://doi.org/10.1016/j.irfa.2013.07.007

Berger, D., Pukthuanthong, K., Yang, J. J. (2011). International diversification with frontier markets. (Nemzetközi diverzifikáció frontier piacokkal.) Journal of Financial Economics, 101(1), pp. 227–242,

Berger, J. (2011). Arousal increases social transmission of information. (Az arousal fokozza a társadalmi információátadást.) Psychological science, 22(7), pp. 891–893, https://doi.org/10.1177/0956797611413294

Bhar, R., Nikolova, B. (2009). Return, volatility spillovers and dynamic correlation in the BRIC equity markets: An analysis using a bivariate EGARCH framework. (Hozam, volatilitási továbbgyűrűzés és dinamikus korreláció a BRIC-részvénypiacokon: Elemzés kétváltozós EGARCH-modell segítségével.) Global Finance Journal, 19(3), pp. 203–218, https://doi.org/10.1016/j.gfj.2008.09.005

Boamah, N. A., Watts, E. J., Loudon, G. (2017). Financial crisis, the real sector and global effects on the African stock markets. (Pénzügyi válság, a reálgazdaság és globális hatások az afrikai részvénypiacokra.) Journal of Economics and Finance, 65, pp. 88–96, https://doi.org/10.1016/j.qref.2016.10.002

Bowman, R. G., Comer, M. R. (2000). The reaction of world equity markets to the Asian economic crisis. (A világ részvénypiacainak reakciója az ázsiai gazdasági válságra.) In University of Auckland Working paper. http://citeseerx.ist.psu.edu/ viewdoc/download?doi=10.1.1.196.704andrep=rep 1andtype=pdf

Bruner, R. F., Li, W., Kritzman, M., Myrgren, S., Page, S. (2008). Market integration in developed and emerging markets: Evidence from the CAPM. (Piaci integráció a fejlett és feltörekvő piacokon: bizonyíték a CAPM-képletből.) Emerging Markets Review, 9(2), pp. 89-103, https://doi.org/10.1016/j.ememar.2008.02.002

Carrieri, F., Chaieb, I., Errunza, V. (2013). Do implicit barriers matter for globalization? (Számítanak-e az implicit korlátok a globalizáció szempontjából?) The Review of Financial Studies, 26(7), pp. 1694–1739, https://doi.org/10.1093/rfs/hht003

Cheng, A. R., Jahan-Parvar, M. R., Rothman, P. (2010). An empirical investigation of stock market behavior in the Middle East and North Africa. (A tőzsdei viselkedés empirikus vizsgálata a Közel-Keleten és Észak-Afrikában.) Journal of Empirical Finance, 17(3), pp. 413–427, https://doi.org/10.1016/j.jempfin.2009.11.002

Collins, D., Biekpe, N. (2002). Should Emerging Market Contagion Be a Fear for African Stock Markets? (Félnie kell az afrikai részvénypiacoknak a feltörekvő piacok pénzügyi fertőzésétől?) Mimeo, Cape Town: University of Cape Town, School of Management Studies.

De Groot, W., Pang, J., Swinkels, L. (2012). The cross-section of stock returns in frontier emerging markets. (A részvényhozamok keresztmetszete a feltörekvő és határzónapiacokon.) Journal of Empirical Finance, 19(5), pp. 796–818, https://doi.org/10.1016/j.jempfin.2012.08.007

Diamandis, P. F. (2009). International stock mar ket linkages: evidence from Latin America. (Nemzetközi részvénypiaci kapcsolatok: bizonyíték Latin-Amerikából.) Global Finance Journal, 20(1), pp. 13–30, https://doi.org/10.1016/j.gfj.2009.03.005

Dunis , C., Sermpinis , G., Karampelia , M. F. (2013). Stock market linkages among new EMU members and the euro area Implications for financial integration and portfolio diversification. (Részvénypiaci kapcsolatok az új GMU-tagállamok között és az euróövezetben. A pénzügyi integráció és a portfolió diverzifikáció hatásai.) Studies in Economics and Finance, Vol. 30 (No. 4), pp. 370–388, https://doi.org/10.1108/SEF-04-2012-0048

Espinoza, R., Prasad, A., Williams, O. (2011). Regional financial integration in the GCC. (Regionális pénzügyi integráció az ÖET-ben.) Emerging Markets Review, 12(4), pp. 354–370, https://doi.org/10.1016/j.ememar.2011.04.005

Grubel, H. G. (1968). Internationally diversified portfolios: welfare gains and capital flows. (Nemzetközileg diverzifikált portfoliók: jóléti előnyök és tőkeáramlás.) The American Economic Review, 58(5), 1299–1314, https://www.jstor.org/stable/1814029

Guesmi, K., Nguyen, D. K. (2011). How strong is the global integration of emerging market regions? An empirical assessment. (Milyen erős a feltörekvőpiaci régiók közötti globális integráció? Egy empirikus vizsgálat.) Economic Modelling, 28(6), pp. 2517–2527, https://doi.org/10.1016/j.econmod.2011.07.006

Guyot, A., Lagoarde-Segot, T., Neaime, S. (2014). Foreign shocks and international cost of equity destabilization. Evidence from the MENA region. (A törzsrészvény-destabilizáció külföldi sokkhatásai és nemzetközi ára. Bizonyíték a MENAtérségből.) Emerging Markets Review, 18, pp. 101–122, https://doi.org/10.1016/j.ememar.2014.01.003

Heimonen, K. (2002). Stock market integration: evidence on price integration and return convergence. (Részvénypiaci integráció: bizonyíték az árintegrációra és a hozamkonvergenciára.) Applied Financial Economics, 12(6), pp. 415–429, https://doi.org/10.1080/09603100010001108

Horváth R., Petrovski, D. (2013). International stock market integration: Central and South Eastern Europe compared. (Nemzetközi részvénypiaci integráció: Közép- és Délkelet-Európa összevetése.) Economic Systems, 37(1), pp. 81–91, https://doi.org/10.1016/j.ecosys.2012.07.004

Hung, B. W. S., Cheung, Y. L. (1995). Interdependence of Asian emerging equity markets. (Az ázsiai feltörekvő részvénypiacok egymásra utaltsága.) Journal of Business Finance and Accounting, 22(2), pp. 281–288, https://doi.org/10.1111/j.1468-5957.1995.tb00684.x

Huyghebaert, N., Wang, L. (2010). The co-movement of stock markets in East Asia: Did the 1997–1998 Asian financial crisis really strengthen stock market integration? (A kelet-ázsiai részvénypiacok együttmozgása: Az 1997–1998-as ázsiai pénzügyi válság valóban erősítette a részvénypiacok integrációját?) China Economic Review, 21(1), pp. 98–112, https://doi.org/10.1016/j.chieco.2009.11.001

Jawadi, F., Arouri, M. (2008). Are American and French stock markets integrated? (Az amerikai és francia részvénypiacok integráltak?) The Interna tional Journal of Business and Finance Research, 2(2), pp. 107–116, https://ssrn.com/abstract=1543916

Jebran, K., Chen, S., Tauni, M. Z. (2017). Islamic and conventional equity index co-movement and volatility transmission: Evidence from Pakistan. (Az iszlám és a konvencionális részvényindex-együttmozgás és volatilitásátadás: bizonyíték Pakisztánból.) Future Business Journal, 3(2), pp. 98–106, https://doi.org/10.1016/j.fbj.2017.05.001

Kao, C. (1999). Spurious regression and residual based tests for cointegration in panel data. (Hamis regresszió és maradványalapú tesztek a panel adatok kointegrációjának vizsgálatához.) Journal of Econometrics 90(1), pp. 1–44, https://doi.org/10.1016/S0304-4076(98)00023

Kim, S. W., Kim, Y. M., Choi, M. J. (2015). Asia-Pacific stock market integration: new evidence by incorporating regime changes. (Az ázsiai és csendes-óceáni piacok integrációja: új bizonyíték a rendszerváltozások beépítésével.) Emerging Markets Finance and Trade, 51(sup4), S68-S88, https://doi.org/10.1080/1540496X.2015.1026726

Kiss G. D., Kosztopulosz, A. (2012). The impact of the crisis on the monetary autonomy of Central and Eastern European countries. (A válság hatása a közép- és kelet-európai országok monetáris autonómiájára.) Public Finance Quarterly, 57(1), pp. 27–51, https://doi.org/10,18267/j.pep.530

Lai, P. F., Hang, W. C. (2014). A részvénypiaci előrejelzés teljesítménye. Pénzügyi Szemle, 2014/4, 503–525.oldal

Larisa Yarovaya, C.K. (2016) Stock market co-movements around the global financial. (Részvénypiacok együttmozgásáa a pénzügyi világválság körül.) Research in International Business and Finance https://doi.org/10.1016/j.ribaf.2016.01.023

Li, K., Sarkar, A., Wang, Z. (2003). Diversification benefits of emerging markets subject to portfolio constraints. (A feltörekvőpiacok diverzifikációs előnyei a portfóliós korlátok függvényében.) Journal of Empirical Finance, 10(1-2), pp. 57–80, https://doi.org/10.1016/S0927-5398(02)00027-0

Lucey, B. M., Voronkova, S. (2008). Russian equity market linkages before and after the 1998 crisis: Evidence from stochastic and regime switching cointegration tests. (Az orosz részvénypiaci kapcsolatok az 1998-as válság előtt és után: bizonyíték a sztochasztikus és a rendszerváltó kointegrációs vizsgálatokból.) Journal of International Money and Finance, 27(8), pp. 1303–1324, https://doi.org/10.1016/j.jimonfin.2008.07.004

Maddala, G. S., Wu, S. (1999). A comparative study of unit root tests with panel data and a new simple test. (A paneladatokat felhasználó egységgyöktesztek és egy új egyszerű teszt összehasonlító tanulmánya.) Oxford Bulletin of Economics and Statistics, 61(S1), pp. 631–652, https://doi.org/10.1111/1468-0084.0610s1631

Maghyereh, A. I., Awartani, B., Al Hilu, K. (2015). Dynamic transmissions between the US and equity markets in the MENA countries: New evidence from pre-and post-global financial crisis. (Dinamikus terjedések az USA és a MENA-országok részvénypiacai között: Új bizonyíték a pénzügyi világválság előtti és utáni időszakból.) The Quarterly Review of Economics and Finance, 56, pp. 123–138, https://doi.org/10.1016/j.qref.2014.08.005

Markowitz, H. (1952). Portfolio selection. (Portfólió kiválasztás.) The Journal of Finance, 7(1), pp. 77–91, https://doi.org/10.1111/j.1540-6261.1952.tb01525.

Mensi, W., Shahzad, S. J. H., Hammoudeh, S., Zeitun, R., Rehman, M. U. (2017). Diversification potential of Asian frontier, BRIC emerging and major developed stock markets: A wavelet-based value at risk approach. (Az ázsiai határzóna, a BRIC feltörekvő és a jelentős fejlett részvénypiacok diverzifikációs potenciálja: egy hullámalapú kockáztatott értékmegközelítés.) Emerging Markets Review, 32, pp. 130–147, https://doi.org/10.1016/j.ememar.2017.06.002

Móczár J. (2010). A globális pénzügyi válság anatómiája és tanulságai. Pénzügyi Szemle, 55(4), 753–775. oldal

Munteanu, A., Filip, A., Pece, A. (2014). Stock market globalization: the case of Emerging European Countries and the US. (Részvénypiaci globalizáció: a feltörekvő európai országok és az USA esete.) Procedia Economics and Finance, 15, pp. 91–99, https://doi.org/10.1016/S2212-5671(14)00452-3

Narayan, S., Rehman, M. U. (2017). Diversification opportunities between emerging and frontier Asian (EFA) and developed stock markets. (Diverzifikációs lehetőségek a feltörekvő és határzóna ázsiai [EFA] és fejlett részvénypiacok között.) Finance Research Letters, 23, pp. 223–232, https://doi.org/10.1016/j.frl.2017.06.007.

Narayan, S., Rehman, M. U. (2018). Portfolio diversification opportunities within emerging and frontier stock markets: evidence from ten Asian countries. (Portfólió-diverzifikációs lehetőségek a feltörekvő és határzóna részvénypiacokon: bizonyíték tíz ázsiai országból.) Buletin Ekonomi Moneter dan Perbankan, 21(1), pp. 1–22, https://doi.org/10.21098/bemp.v21i1.893

Nikkinen, J., Piljak, V., Rothovius, T. (2011). Integration of the European Frontier Emerging Stock Markets: Effects of The 2008/2009 Financial Crisis. (Az európai feltörekvő és határzóna piacok részvénypiacainak integrációja: a 2008– 2009-es pénzügyi válság hatásai.) https://pdfs. semanticscholar.org/0294/1f4383e93d0ad42fb8ef 4f452b4c34f8555e.pdf

Okicic, J. (2015). An empirical analysis of stock returns and volatility: the case of stock markets from Central and Eastern Europe. (A részvényhozamok és volatilitás empirikus elemzése: a közép- és kelet-európai részvénypiacok esete.) South East European Journal of Economics and Business, 9(1), pp. 7–15, https://doi.org/10,2478/jeb-2014-0005

Pedroni, P. (2004). Panel cointegration: asymptotic and finite sample properties of pooled time series tests with an application to the PPP hypothesis. (Panel kointegráció: az összevont idősoros vizsgálatok aszimptotikus és véges minta tulajdonságai, a PPP hipotézisekre alkalmazva.) Econometric Theory, 20(3), pp. 597–625, https://doi.org/10.1017/S0266466604203073

Perera, A., Wickramanayake, J. (2012). Financial integration in selected South Asian countries. (Pénzügyi integráció kiválasztott dél-ázsiai országokban.) South Asian Journal of Global Business Re search, 1(2), pp. 210–237, https://doi.org/10.1108/20454451211252741

Pukthuanthong, K., Roll, R. (2009). Global market integration: An alternative measure and its application. (Globális piaci integráció: egy alternatív mérés és alkalmazása.) Journal of Financial Economics, 94(2), pp. 214–232, https://doi.org/10.1016/j.jfineco.2008.12.004

Rehman, M. U., Kashif, M. (2018). Commonalities between financial and market integration and equity return co-movements in emerging and frontier markets. (Hasonlóságok a pénzügyi és piaci integráció és a részvényhozamok együttmozgása között a feltörekvő és a fejlődő piacokon.) AESTIMATIO: The IEB International Journal of Finance, (17), pp. 184–203, https://dialnet. unirioja.es/servlet/articulo?codigo=6639137

Rehman, M. U., Shah, S. M. A. (2016). Determinants of Return’s Co-Movement for Effective Portfolio Diversification Among Regional Stock Markets. (A hozam együttmozgásának befolyásoló tényezői a hatékony portfólió-diverzifikáció érdekében a regionális részvénypiacokon.) Revista Evidenciação Contábil and Finanças, 4(1), pp. 84–96, https://doi.org/10.18405/recfin20160106

Rehman, M. U., Shahzad, S. J. H. (2017). Heterogeneous Panel Analysis among Equity Returns for Portfolio Diversification: Evidence from Emerging and Frontier Asian Equity Markets. (Részvényhozamok közötti heterogén panelelemzés portfólió-diverzifikációhoz: bizonyíték az ázsiai feltörekvő és határzóna részvénypiacokon.) South Asian Journal of Sciences, 11, pp. 109–123

Rehman, M. U., Shah, S. M. A., Hussain, J. G. (2019). Commonalities of Equity Market Fundamentals and Return Comovements: An Emerging and Frontier Market Perspective. (A részvénypiaci fundamentumok és a hozam együttmozgások hasonlóságai: egy feltörekvő és határzónapiaci szempont.) Revista Evidenciação Contábil and Finanças, 7(1), pp. 133–151 https://doi.org/10,22478/ufpb.2318-1001,2019v7n1.37062

Rehman, M. U., Shah, S. M. A. (2016). Does Bilateral Market and Financial Integration Explains International Co-Movement Patterns1. (A kétoldalú piac és a pénzügyi integráció magyarázatot ad a nemzetközi együttmozgás mintázataira?) International Journal of Financial Studies, 4(2), p.10

Rizavi, S. S., Naqvi, B., Rizvi, S. K. A. (2011). Global and regional financial integration of Asian stock markets. (Az ázsiai részvénypiacok globális és regionális pénzügyi integrációja.) International Journal of Business and Social Science, 2(9), http://ijbssnet.com/journals/ Vol._2_No._9_[Special_Issue_-_May_2011]/ 11.pdf

Sehgal, S., Gupta, P., Deisting, F. (2017). Assessing time-varying stock market integration in Economic and Monetary Union for normal and crisis periods. (Az időben változó részvénypiaci integráció felmérése a gazdasági és monetáris unióban szokásos és válságos időszakokban.) The European Journal of Finance, 23(11), pp. 1025–1058, https://doi.org/10.1080/1351847X.2016.1158727

Sharma, A., Seth, N. (2012). Literature review of stock market integration: a global perspective. (A részvénypiaci integráció irodalmának áttekintése: egy globális szempont.) Qualitative Research in Fi nancial Markets, 4(1), pp. 84–122 https://doi.org/10.1108/17554171211213568

Shahzad, S. J. H., Hernandez, J. A., Rehman, M. U., Al-Yahyaee, K. H., Zakaria, M. (2018). A global network topology of stock markets: Transmitters and receivers of spillover effects. (A részvénypiacok globális hálózati topológiája: a tovagyűrűző hatások átadói és fogadói.) Physica A: Statistical Mechanics and its Applications, 492, pp. 2136–2153, https://doi.org/10.1016/j.physa.2017.11.132

Shahzad, S. J. H., Kanwal, M., Ahmed, T., Rehman, M. U. (2016). Relationship between developed, European and South Asian stock markets: a multivariate analysis. (A fejlett európai és dél-ázsiai részvénypiacok közötti kapcsolat: egy többváltozós elemzés.) South Asian Journal of Global Business Research. https://doi.org/10.1108/SAJGBR-01-2015-0002

Syllignakis, M. N., Kouretas, G. P. (2011). Dynamic correlation analysis of financial contagion: Evidence from the Central and Eastern European markets. (A pénzügyi fertőzés dinamikus korrelációs elemzése: bizonyíték a közép- és kelet-európai piacokról.) International Review of Economics and Finance, 20(4), pp. 717–732, https://doi.org/10.1016/j.iref.2011.01.006

Syriopoulos, T. (2011). Financial integration and portfolio investments to emerging Balkan equity mar-kets. (A pénzügyi integráció és a portfólió befektetések a feltörekvő balkáni részvénypiacokba.) Journal of Multinational Financial Management, 21(1), pp. 40–54, https://doi.org/10.1016/j.mulfin.2010.12.006

Voronkova, S. (2004). Equity market integration in Central European emerging markets: A cointegration analysis with shifting regimes. (Részvénypiaci integráció a közép-európai feltörekvőpiacokon: egy kointegrációs elemzés a változó rendszerekkel.) International Review of Financial Analysis, 13(5), pp. 633–647, https://doi.org/10.1016/j.irfa.2004.02.017

Wang, M. C., Shih, F. M. (2013). Time‐Varying World and Regional Integration in Emerging European Equity Markets. (Időben változó globális és regionális integráció a feltörekvő európai részvénypiacokon.) European Financial Management, 19(4), pp. 703–729, https://doi.org/10.1111/j.1468-036X.2011.00623

##submission.downloads##

Megjelent

2020-06-30

Hogyan kell idézni

Salahuddin, S., Kashif, M., & Rehman, M. U. (2020). A részvénypiacok időben változó integrációja és diverzifikációs lehetőségek a feltörekvő és határzónapiacokon. Pénzügyi Szemle, 65(2). https://doi.org/10.35551/PFQ_2020_2_2

Folyóirat szám

Rovat

FÓKUSZ - A feltörekvő piacok pénzügyei