A likviditás fogságában - elméleti csapdák, gyakorlati útvesztők
Kulcsszavak:
pénzkereslet, alsó kamatkorlát, defláció, várakozások, monetáris politika, E4, E5, B22, B26Absztrakt
A kamatlábak alakulásának hatásairól, a pénz szerepéről nincs egyöntetű álláspont a közgazdászok körében. Ezek a viták pedig az alkalmazott gazdaságpolitikai lépéseket is erőteljesen befolyásolják. A 2008-as pénzügyi válság hatására a jegybankok jelentős kamatcsökkentéssel kívántak a gazdaságok élénkítéséhez hozzájárulni. A 2020-as járvány okozta gazdasági visszaesés ismét felveti, hogy a jegybankok hogyan segíthetik a növekedést. Tanulmányunkban a Keynes nevéhez kapcsolódó likviditási csapda kérdésével foglalkozunk. Keynes rámutatott, hogy létezhet egy alsó kamatkorlát, ami alatt a pénz kereslete végtelenné válik. Ez a gondolata alapozta meg azt a kérdést, hogy mekkora kamatszint mellett érvényesül a később Robertson által likviditási csapdának elnevezett jelenség. Keynes óta sok neves közgazdász foglalkozott a problémával. A tanulmányban a legfontosabb megközelítéseket - többek között Hansen, Hicks, Tobin, Patinkin, Krugman, Brunner és Meltzer, Eggertsson nézeteit - tárgyaljuk. Áttekintjük Japán, az USA jegybankjai és az EKB által gazdaságélénkítés szándékával alkalmazott alacsony kamatszintek hatásait. A tanulmányunkban foglaltak alapján az állítható, hogy a jegybankok hozzájárulhatnak a gazdasági növekedéshez a kamatlábak alacsony szinten tartásával, elősegítve a beruházások megvalósulását. A rövid lejáratú kamatlábak alacsonyan tartásán túl mindemellett más lejáratokon is célszerűvé válhat a kamatlábak kontrollálása, illetve különösen deflációs várakozások esetén a jegybankoknak ki kell fejezniük az alacsony kamatok melletti tartós elköteleződést.
Hivatkozások
Ábel I. (2019). Pénz és kamat: A monetáris politika megújítása. Prosperitas monográfiák. Bu dapesti Gazdasági Egyetem, Budapest, https:// uni-bge.hu/Kutatasi-tevekenyseg/Folyoiratok_ kiadvanyok/Prosperitas-folyoirat/Monografia/ dokumentumok/Abel_Istvan_Penz_es_Kamat. pdf
Altavilla, C., Giannone, D., Lenza, M. (2014). The Financial and Macroeconomic Effects of OMT Announcements. ECB Working Paper Se ries, No. 1707, https://www.ecb.europa.eu/pub/pdf/ scpwps/ecbwp1707.pdf
Barens, I. (2018). Robertson’s ’Liquidity Trap’ as an Answer to Keynes’s ’Banana Parable, or: did the General Theory Really Have to be Written? 22nd Annual ESHET Conference, 7–9. June 2018., Universidad Complutense de Madrid, Spain, www. eshet-conference.net
Blanchard, O. J. (1997). Macroeconomics. Upper Saddle River, N. J.: Prentice Hall
Boianovsky, M. (2004). The IS-LM Model and the Liquidity Trap Concept: From Hicks to Krugman. History of Political Economy, Volume 36, Issue Suppl_1, pp. 92–126, https://doi.org/10.1215/00182702-36-Suppl_1-92
Brady, M. E. (2018). Keynes’s March 31, 1937 Message to Hicks About the IS-LM Model: ’At One Time I Tried the Equations, as You Have Done, with I in All of Them’. https://ssrn.com/abstract= 3152755
Brunner, K., Meltzer, A. H. (1968). Liquidity Traps for Money, Bank Credit, and Interest Rates. Journal of Political Economy, 76, (1), pp. 1–37, https://doi.org/10.1086/259378
Buiter, W. H., Panigirtzoglou, N. (1999). Liquidity Traps: How to Avoid them and How to Escape Them. NBER Working Paper 7245, https:// www.nber.org/papers/w7245.pdf
Caballero, R. J., Farhi, E. (2018). The Safety Trap. Review of Economic Studies, Oxford University Press, Vol. 85(1), pp. 223–274, https://doi.org/10.1093/restud/rdx013
Christiano, L., Eichenbaum, M., Rebelo, S. (2011). When Is the Government Spending Multiplier Large? Journal of Political Economy, Vol. 119, No. 1, pp. 78–121, http://dx.doi.org/10.1086/659312
Cook, D., Devereux, M. B. (2011). Optimal Fiscal Policy in a World Liquidity Trap. European Economic Review, Volume 55, Issue 4, May, pp. 443– 462, https://doi.org/10.1016/j.euroecorev.2010.11.008
Correia, I., Farhi, E., Nicolini, J. P., Teles, P. (2013). Unconventional Fiscal Policy at the Zero Bound. American Economic Review, Vol. 103, No. 4, pp. 1172–1211, https://doi.org/10.1257/aer.103.4.1172
Del Negro, M., Eggertsson, G., Ferrero, A., Kiyotaki, N. (2017). The Great Escape? A Quantitative Evaluation of the Fed’s Liquidity Facilities. American Economic Review, 107 (3). pp. 824–857, https://doi.org/10.1257/aer.20121660
Eggertsson, G. B. (2008). Great Expectations and the End of the Depression. American Economic Review, Vol. 98, No. 4, pp. 1476–1516, https://doi.org/10.1257/aer.98.4.1476
Eggertsson, G. B. (2011). What Fiscal Poli cy is Effective at Zero Interest Rates? In: NBER Macroconomics Annual, Volume 25, NBER Chapters, December, pp. 59–112, https://www. nber.org/system/files/chapters/c12027/c12027.pdf
Eggertsson, G. B., Krugman, P. (2012). Debt, Deleveraging, and the Liquidity Trap: A Fisher Minsky-Koo Approach. The Quarterly Journal of Economics, Volume 127, Issue 3, pp. 1469–1513, https://doi.org/10.1093/qje/qjs023
Eggertsson, G. B., Woodford, M. (2003). Optimal Monetary Policy in a Liquidity Trap. NBER Working Paper, No. 9968, https://www.nber.org/ papers/w9968
Fischer, St. (2013). Humanitas: Stanley Fischer at the University of Oxford, Lecture
Gubcsi L., Tarafás I. (1983). A láthatatlan pénz. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest
Hansen, A. H. (1953). Útmutató Keyneshez. Köz gazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1965
Hardi Zs., Szapáry Gy. (2020). Koronavírus-jár vány és a szekuláris stagnálás. MNB szakmai cikkek, július 31., https://www.mnb.hu/kiadvanyok/szak mai-cikkek/tovabbi-szakmai-cikkek
Hicks, J. R. (1937). Mr. Keynes and the ’Classics’: A Suggested Interpretation. Econometrica, Vol. 5, No. 2 (Apr.), pp. 147–159
Hicks, J. R. (1939). Érték és tőke. In: Érték és tőke – A keynesi gazdaságtan válsága. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1978
Hicks, J. R. (1942). The Monetary Theory of D. H. Robertson. Economica, New Series, Vol. 9, No. 33, pp. 53–57
Hicks, J. R. (1974). A keynesi gazdaságtan válsá ga. In: Érték és tőke. Közgazdasági és Jogi Könyvki adó, Budapest, 1978
Ireland, P. N. (2005). The Liquidity Trap, the Real Balance Effect, and the Friedman Rule. FRB Boston Working Paper, No. 05-3, https://papers.ssrn. com/sol3/papers.cfm?abstract_id=760266
Ito, T. (1999). Japan and the Asian Finan cial Crisis: The Role of Financial Supervision in Restoring Growth. The International Centre for the Study of East Asian Development, Kitakyushu, Working Paper Series
Itoh, M., Shimoi, N. (2000). On the Role of Monetary Policy in a Deflationary Economy: The Case of Japan. Journal of the Japanese and Interna tional Economies, Volume 14, Issue 4, pp. 238–260, https://doi.org/10.1006/jjie.2000.0457
Keynes, J. M. (1936). A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1965
Kiley, M. T. (2016). Policy Paradoxes in the New Keynesian Model. Review of Economic Dynamics, Vol. 21, pp. 1–15, https://doi.org/10.1016/j.red.2016.03.002
Korinek, A., Simsek, A. (2014). Liquidity Trap and Excessive Leverage. IMF Working Paper, WP/14/129, https://www.imf.org/external/pubs/ft/ wp/2014/wp14129.pdf
Krugman, P. R. (1998). It’s Baaack: Japan’s Slump and the Return of the Liquidity Trap. Brookings Papers on Economic Activity, Economic Studies Program, The Brookings Institution, Vol. 29(2), pp. 137–206
Krugman, P. R. (1999). Thinking About the Liquidity Trap. December, http://web.mit.edu/ Krugman/www/trioshrt.html
Kumar, M. S., Baig, T., Decressin, J., Faulkner MacDonagh, Ch., Feyizioğlu, T. (2003). Deflation. Determinants, Risks and Policy Options. IV Risks of deflation. IMF Occasional Paper, 221, https://www.elibrary.imf.org/doc/IMF084/01591- 9781589062276/01591-9781589062276/Other_ formats/Source_PDF/01591-9781451932515.pdf
Lee, R. S. H., Boussard, J. (2018). How Different are Supply Shocks under the Zero Lower Bound and Normal Times? Empirical Investigation of the New Keynesian Model and Paradoxes. 15th Euroframe Conference on Economic Policy Issues in the Euro pean Union, https://www.euroframe.org/files/user_ upload/euroframe/docs/2018/Conference/Sessi on%204/EUROF18_Lee_Boussard.pdf
Leijonhufvud, A. (1984). Hicks on Time and Money. Diskussionsbeiträge – Serie A, Nr. 182, Universität Konstanz, Fakultät für Wirtschaftswissenschaften und Statistik, Konstanz
Leijonhufvud, A. (1987). Rational Expectations and Monetary Institutions, in de Cecco, M., Fitoussi, J. P. (eds). Monetary Theory and Economic Institutions. pp. 21–43
Lhuissier, S., Mojon, B., Rubio-Ramírez, R. (2020). Does the Liquidity Trap Exist? BIS Working Papers No. 855, https://www.bis.org/publ/work855.htm
Lv, L., Liu, Z. (2020). Low Rates, Zero Lower Bound and Monetary Policy Black Hole. Applied Economics Letters, https://doi.org/10.1080/13504851.2020.1803475
McKinnon, R., Kenichi, O. (1999). The Foreign Exchange Origins of Japan’s Economic Slump in the 1990s: The Interest Rate Trap, Mimeo, Bank of England, March. https://doi.org/10.1111/1467-9701.00357
Meltzer, A. H. (1999). Commentary: Monetary Policy at Zero Inflation. Proceedings – Economic Policy Symposium – Jackson Hole, Federal Reserve Bank of Kansas City, pp. 261–276.
Meltzer, A. H. (2015). The QE Trap. Intereconomics, Vol. 50(3), pp. 171–172, https:// www.intereconomics.eu/contents/year/2015/ number/3/article/the-qe-trap.html
Mertens, K., Ravn, M. O. (2010). Fiscal Poli cy in an Expectations Driven Liquidity Trap. ECB Conference, https://www.ecb.europa.eu/events/pdf/ conferences/ecb_mopo_fipo/paper2.pdf Patinkin, D. (1974). The Role of the «Liquidity Trap» in Keynesian Economics. PSL Quarterly Review, Vol 26, No. 108, pp. 4–11
Pesuth T. (2016). A jegybanki szerepkör újrade finiálása. Pénzügyi Szemle/Public Finance Quarterly, 61(1), pp. 35–49 Robertson, D. H. (1940). Essays in monetary theory. London, Staples Press
Rubin, G. (2008). Patinkin’s Interpretation of Keynesian Economics: A Genetic Approach. In: Leeson R. (eds) The Keynesian Tradition. Archival Insights into the Evolution of Economics. Palgrave Macmillan, London, https://doi.org/10.1057/9780230582026_5
Svensson, L. (2001). The Zero-bound in an Open Economy: a Fool-proof Way of Escaping the Liquidity Trap. Monetary and Economic Studies, 19, pp. 277–321, https://larseosvensson.se/files/papers/ me19-s1-11.pdf
Szepesi Gy. (1984). Bevezető. In: Pénz és gazdasá gi növekedés (szerk. Szepesi György). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest Tobin, J. (1971). Likviditási preferencia és pénz politika. In Pénz és gazdasági növekedés (szerk. Sze pesi György). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bu dapest, 1984
Tobin, J. (1981). A monetarista ellenforradalom ma. In Pénz és gazdasági növekedés (szerk. Szepesi György). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Buda pest, 1984
Ueda, K. (2001). Japan’s Liquidity Trap and Monetary Policy, Speech Given at the Semi-annual Meeting of the Japan Society of Monetary Economics Held at Fukushima University in Fukushima City, on September 29, https://www.boj.or.jp/en/ announcements/press/koen_2001/ko0112a.htm/
Walsh, C. E. (2003). Monetary Theory and Poli cy. MIT Press Books, The MIT Press, edition 2, Vol. 1, number 0262232316, December
Werner, R. A. (2005). New Paradigm in Mac roeconomics. Solving the Riddle of Japanese Macroeco nomic Performance. New York: Palgrave Macmillan
Werning, I. (2012). Managing a Liquidity Trap: Monetary and Fiscal Policy. MIT, http://economics. mit.edu/files/7558
Whelan, K. (2020). The Zero Lower Bound and the Liquidity Trap. University College Dub lin, Advanced Macroeconomics Notes . https://www. karlwhelan.com/Macro2/Notes4.pdf
##submission.downloads##
Megjelent
Hogyan kell idézni
Folyóirat szám
Rovat
License
Authors assign copyright to Pénzügyi Szemle / Public Finance Quarterly. Authors are responsible for permission to reproduce copyright material from other sources.