Senki sem tévedhetetlen, avagy bel- és külterjesség – másképpen

Absztrakt

A gyűjtögetésből lassan kialakuló mezőgazdaságot évezredeken át sem sorolták a tudományok közé – úgy kezelték, mint természetes életjelenséget egy többre nem képes népréteg körében. Elméleti úttörői közül az 1752-ben született német Albrecht Daniel Thaer jellemezte elsőként úgy, mint az ipar egyik válfaját. Utána a szemlélet sok árnyalatban változott. Thaer meghatározása azonban ugyanúgy „megragadt”, mint az a sokkal általánosabb nézet, amely mindennemű képzettség nélkül is végezhető foglalatosságnak minősítette a mezőgazdaságot. Amikor pedig lassan-lassan „rangot is kapott”, a többi, „igazi” tudomány nyomban ráhúzta saját törvényszerűségeit, tekintet nélkül arra, hogy az eleven közegre (talaj, növény, állat) homlokegyenest más szabályok illenek, mint a termelés élettelen tárgyaira vagy eszközeire. E tanulmányban az eltérések néhány kirívó példájára szeretnék rámutatni, a teljesség bármilyen igénye nélkül.

Az extenzív (külterjes) gazdálkodás a szaknyelvben többnyire lekezelő, becsmérlő mellékízt kap. (Akár a paraszt elnevezés, amelyről a letűnt rendszer enyhítő-
díszítő jelzői: dolgozó paraszt, munkás-paraszt szövetség stb. sem tudták az elmaradottság ragadványait levakarni. Bezzeg a latin agricola, az angol farmer, a német Bauer stb. megtisztelő cím!)

Az extenzív ellentéte, az intenzív (belterjes) jelző az idők során szépen „kifényesedett”. Terjeszkedő, erős összpontosítással végzett, korszerű eljárásokhoz folyamodó, fölfokozott, élénk buzgólkodást festett le. Mivel pedig a bio- vagy ökogazdál­kodást a közhiedelem külterjessé minősítette, azt nyilván csak a haladás fékjei, a maradi, kezdetleges, babonás őstermelők gyakorolhatják...