A hazai borfesztiválok közönségének vizsgálata

Szerzők

  • Zsombor Gál Pécsi Tudományegyetem

DOI:

https://doi.org/10.14267/TURBULL.2020v20n3.5

Kulcsszavak:

borfesztivál, fesztivál-látogató, borturizmus, borturista

Absztrakt

Jelen tanulmány a borfesztiválok közönségének összetételét, motivációit, attitűdjét vizsgálja Magyarországon egy budapesti és három vidéki rendezvényen keresztül. A borturizmus egyes vonatkozó fogalmainak ismertetését követően a tanulmány feltárja a hazai borfesztiválok látogatóinak demográfiai jellemzőit, fesztivállátogatási szokásait, pénzköltésük összetételét, a rendezvényekkel és azok kínálatával való elégedettségüket, valamint bemutatja azok klasztercsoportjait. A tanulmány célja, hogy pontosabb képet adjon a borfesztiválok látogatóiról a borászati, valamint a turisztikai szektor számára.

Hivatkozások

FORBES (2016): Bortársaság. 2016. október.

HALL, C. M. – JOHNSON, G. – CAMBOUME, B. – MACIONIS, N. – MITCHELL, R. – SHARPLES, L. (2000): Wine tourism: an introduction. In: Hall, C. M. – Sharples, L. – Cambourne, B. – Macionis, N. (eds): Wine tourism around the World – Development, management and markets. Oxford, Egyesült Királyság: Elsevier Butterworth-Heinemann. pp. 1–23. https://doi.org/10.1080/09571264.2014.907136

HALL, C. M. – SHARPLES, L. (2008): Food events, festivals and farmers’ markets: An introduction. In: Hall, C. M. – Sharples, L. (eds): Food and Wine Festivals and Events Around the World – Development, management and markets. Oxford, Egyesült Királyság: Elsevier Butterworth-Heinemann. pp. 3–23.

JAKOPÁNECZ E . (2020): A magyar fiatalok borfogyasztási szokásai. Borászati Füzetek.2020/1. pp. 40–44.

KIM, A. K. – CHIAPPA, DEL G. – NAPOLITANO, E. (2019): Understanding the wine tourist markets’ motivations, travel constraints and perceptions of destination attributes: A case study of winery visitors in Sardinia, Italy. In: Sigala, M. – Robinson, R. N. S. (eds): Wine tourism destination management and marketing. Cham, Switzerland: Springer Nature Switzerland AG. pp. 9–13. https://doi.org/10.1007/978-3-030-00437-8_2

KUTATÓPONT (2019): Nemzetközi és orszá-gos rendezvények, fesztiválok. A Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásában lefolytatott kutatás.

SZABÓ, G. – SZEIDL, K. – ZÁVODI, B. (2017): Tradition and innovation in the festival tourism of South Transdanubia. In: Milica, P. H. (ed): 17th Contemporary trends in tourism and hospitality : New spaces in cultural tourism. Novi Sad, Szerbia: University of Novi Sad, Department of Geography, Tourism and Hotel Management. pp. 1–9.

ZÁVODI B. – SZABÓ G. (2019): The correlation of the fame of wine regions and wine gastronomy festivals in the Pannon wine region. Turisztikai és Vidékfejlesztési Tanulmányok. 4(1-2). pp. 22–37. https://doi.org/10.15170%2FTVT.2019.04.ksz1-2.2

Internetes források

AGRÁRGAZDASÁGI KUTATÓINTÉZET (2017): Agrárpiaci jelentések: Zöldség, gyümölcs és bor.21(1). http://repo.aki.gov.hu/2328/1/Zoldseg-gyumolcs-bor%202017%20%201.%20szam%20web.pdf, Letöltve: 2020. február 5.

AGRÁRGAZDASÁGI KUTATÓINTÉZET (2018): Agrárpiaci jelentések: Zöldség, gyümölcs és bor. 22(1).http://repo.aki.gov.hu/3082/1/Zoldseg-gyumolcs-bor%202018.%20%201.%20szam%20web.pdf, Letöltve: 2020. február 5.

AGRÁRGAZDASÁGI KUTATÓINTÉZET (2019): Agrárpiaci jelentések: Zöldség, gyümölcs és bor. 23(1). http://repo.aki.gov.hu/3312/1/Zoldseg-gyumolcs-bor%202019.%201.%20szam%20web_.pdf, Letöltve: 2020. február 5.

AGRÁRGAZDASÁGI KUTATÓINTÉZET (2020): Agrárpiaci jelentések: Zöldség, gyümölcs és bor. 24(1).http://repo.aki.gov.hu/3523/1/Zoldseg-gyumolcs-bor%202020.1.%20szam%20web.pdf, Letöltve: 2020. február 5.

GERI Á. (2017): Újabb forradalmat indít Szepsy István.https://www.boraszportal.hu/beszamolo/ujabb-forradalmat-indit-szepsy-istvan-7168, Letöltve: 2020. május 12.

GWC (Great Wine Capitals) (2011): Great Wine Capitals global network market survey 2010-2011 – Financial stability and viability of wine tourism business in the GWC. https://www.greatwineca-pitals.com/sites/default/files/resources/downloads/gwc_market_survey_2011_report_eco.pdf, Letöltve: 2019. december 13.

GWC (Great Wine Capitals) (2015): Market survey 2015 edition – Wine tourism trends in the GWCGN, presented by Dr. Christophe Faugère, Kedge Business School. https://www.greatwinecapitals.com/sites/default/files/resources/downloads/2015_gwc_market_survey_0.pdf, Letöltve: 2019. december 13.

HNT (Hegyközségek Nemzeti Tanácsa) (2017): Piackutatás: Borfogyasztási trendek Magyarországon. http://www.hnt.hu/piackutatas-borfogyasztasi-trendek-magyarorszagon/, Letöltve: 2019. december 12.

MINTEL: Wine Tourism – TTA3. https://store.mintel.com/wine-tourism-march-2017, Letöltve: 2019. december 1.

Downloads

Megjelent

2020-09-21

Hogyan kell idézni

Gál, Z. (2020). A hazai borfesztiválok közönségének vizsgálata. Turizmus Bulletin, 20(3), 43–52. https://doi.org/10.14267/TURBULL.2020v20n3.5

Folyóirat szám

Rovat

Műhely