A koronavírus miatti államadósság-növekedés az Európai Unió országaiban

A válságból való kilábalás utáni államadósság-ráták eltérő recessziós scenáriók mentén

Szerzők

  • László Török Debreceni Egyetem

DOI:

https://doi.org/10.35551/PFQ_2020_3_2

Kulcsszavak:

járvány, ökonometriai modell, államadósság, Európai Unió, H63

Absztrakt

A közgazdaság-tudománnyal szemben is elvárás, hogy a múlt tényeinek feltárásán túl a jövőre nézve is kíséreljen meg valamit mondani. Nem elsődleges feladata az előrejelzések készítése, ugyanakkor nem mellőzheti azt, különösképpen nem válságidőszakokban. Tanulmányom célja, hogy egy ökonometriai modell alkalmazásával előrejelzést adjak a koronavírusjárvány által kiváltott államadósság-ráták növekedésének várható mértékeire az Európai Unió tagországaiban. A vizsgálatot a válság lefutásának négy különböző verzióját feltételezve végzem el, az ötödik scenárióban pedig azt a makrogazdasági állapotot elemzem, amikor a válság véget ér. Bármelyik járványlefutási modellben a számítások eredményeként kapott várható államadósságráta-növekedések az országok között széles skálán szóródnak. Görögország, Olaszország és Spanyolország vonatkozásában azonban feltételezhetően kritikus értékeket fognak elérni.

Hivatkozások

Arestis, P. (2014). Coordination of Fiscal with Monetary and Financial Stability Policies Can Better Cure Unemployment, University of Cambridge, UK. pp. 1–17 https://doi.org/10.4337/roke.2015.02.07

Balatoni A., Tóth G. Cs. (2011). Fenntartható makrogazdaság és államadósság-kezelés. Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács, Budapest

Benczes I., Kutasi G. (2010). Hiány, államadósság és fenntarthatóság. Költségvetési pénzügyek. Akadémiai Kiadó, Budapest, 358 oldal

Blanchard, O., Dell’Ariccia, G., Mauro, P. (2010). Rethinking Macroeconomic Policy. IMF staff Position Note, sPN/10/03

Czeti T., Hoffman M. (2006). A magyar államadósság dinamikája: elemzés és szimulációk. MNB tanulmányok, No. 50

Herndon, T., Ash, M., Pollin, R. (2014) Does high public debt consistently stifle economic growth? A critique of Reinhart and Rogoff.Cambridge. Journal of Economics, Vol. 38 (2), pp. 257–279

Hoffmann M. (2011). Az eladósodott állam: Kockázatok és mellékhatások. MNB Pénzügyi Elemzések

Lentner Cs. (2015). Adózási pénzügytan és államháztartási gazdálkodás. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Szolgáltató Kft., Budapest, 858 oldal

McKinnon, R. I. (1990). Financial repression and the productivity of capital, Empirical findings on interest rates and exchange rates. Stanford University, Stanford, California, pp. 1–26

Mosolygó Zs. (2010). A tőkefedezeti rendszer alapkérdéseinek új megközelítése. Közgazdasági Szemle, LVII. évf., 2010. július–augusztus, 612– 633. oldal

Panizzab, U., Presbiteroc, A. F. (2013). Public Debt and Economic Growth in Advanced Economies: A Surveya. Swiss Journal of Economics and Statistics, 2013, Vol. 149 (2), pp. 175–204 https://doi.org/10.1007/BF03399388

Reinhart, C. M., Rogoff, K. S. (2010). Growth in a time of debt. American Economic Review: Papers & Proceedings, 100, pp. 573–578

Török L. (2012). A magyar államadósság lehetőségei és lehetetlenségei. Competitio, 26–43. oldal https://doi.org/10.21845/comp/2012/2/2

Török L. (2012). PIIGS országok államadósságának mérséklése privatizáció által. Perspective – Kitekintés, 160–170. oldal

Török L. (2018). Görögország államadósság-válsága kezelésének jövőbeli jogi és közgazdasági akadályai – a privatizáció mennyiben lehet megoldás? Külgazdaság, 62. évfolyam, 2018/1–2, 4–26.oldal

Török L. (2018). Hogyan változik az államadósság, ha jön a következő válság? – és az jönni fog! (Görögország államadósságának várható alakulása egy következő válságidőszakban). International Journal of Engineering and Management Sciences (IJEMS) Vol. 3. No. 5, 91–104. oldal https://doi.org/10.21791/IJEMS.2018.5.11.

European Commission (2019). The 2019 Stability & Convergence Programmes / An Overview and Assessment of the Euro Area Fiscal Stance/ pp. 1–80

European Commission (2020). European Economic Forecast, Winter 2020 (Interim), Institutional Paper 121, https://ec.europa.eu/info/ sites/info/files/economy-finance/ip121_en.pdf

Európai Központi Bank (2020). Gazdasági jelentés pénzügyi és gazdasági áttekintés. https:// www.mnb.hu/letoltes/2020-issue-2-overview-to-plhu.pdf

European Parlament (2020). The economy and coronavirus: Weekly Picks. https://www.europarl. europa.eu/RegData/etudes/BRIE/2020/645717/ IPOL_BRI(2020)645717_EN.pf

Eurostat (2020). General government gross debt – annual data. https://ec.europa.eu/eurostat/ databrowser/view/teina225/default/table?lang=en

Eurostat (2020). Gross domestic product at market prices, https://ec.europa.eu/eurostat/tgm/ refreshTableAction.do?tab=table&plugin=1&pcode =tec00001&language=en

FC (2020). U-shaped or V-shaped recovery? Here’s your guide to the geometry of recessions. https:// www.fastcompany.com/90494041/u-shaped-or-vshaped-recovery-heres-your-guide-to-the-geometryof-recessions

IMF (2020). World Economic Outlook, April 2020: Chapter 1. Online: https://www.imf.org/ en/Publications/WEO/Issues/2020/04/14/weoapril-2020

MTA (2020). Az MTA ajánlása a Covid–19 rövid és hosszú távú járványügyi kezelésére. https://mta. hu/data/dokumentumok/Koronavirus/Akademiai% 20ajanlas%20Covid19%202020.%20aprilis%20 22..pdf

OECD (2020a): Short-term interest rates forecast, Online: https://data.oecd.org/interest/short-term interest-rates-forecast.htm#indicator-chart

OECD (2020b): Long-term interest rates forecast, Online: https://data.oecd.org/interest/long-term interest-rates-forecast.htm

World Bank (2020). Fighting COVID-19, Office of the Chief Economist. https://open knowledge.worldbank.org/bitstream/handle/10 986/33476/9781464815645.pdf?sequence=5&is Allowed=Y

##submission.downloads##

Megjelent

2020-09-30

Hogyan kell idézni

Török, L. (2020). A koronavírus miatti államadósság-növekedés az Európai Unió országaiban: A válságból való kilábalás utáni államadósság-ráták eltérő recessziós scenáriók mentén. Pénzügyi Szemle, 65(3). https://doi.org/10.35551/PFQ_2020_3_2

Folyóirat szám

Rovat

FÓKUSZ - Covid - sokk - terápia