Kórházak hatékonysági tartalékainak feltárása DEA-módszerrel

Szerzők

  • Daniella Kucsma Miskolci Egyetem
  • Krisztina Varga Miskolci Egyetem

Kulcsszavak:

kórház, hatékonyságvizsgálat, DEA-módszer, I14, H11

Absztrakt

Tanulmányunkban a magyar egészségügyben kiemelt szerepet betöltő, fekvőbeteg-ellátást nyújtó kórházak relatív hatékonyságának vizsgálatára vállalkozunk. A Magyar Nemzeti Bank 2020-as évi Versenyképességi Jelentése alapján a magyar egészségügyi rendszer számos tartalékkal rendelkezik, és ezen tartalékok felhasználásával a rendszer fenntarthatósága javítható. A 2015–2019 időszakra vonatkozó vizsgálat során kiemelt figyelmet fordítottunk a vizsgált ágazatban elérhető és értelmezhető mutatók meghatározására. Ezen kihívás megválaszolására alkalmas a relatív hatékonyságvizsgálat módszere (DEA). Elemzésünk egységei magyarországi állami fenntartású intézmények, az egyes egységek az összes ágyszám alapján kerültek tipologizálásra. A vizsgálatba azon általános profilú kórházakat vontuk be, amelyek ágyszáma 600 és 1200 db ágy közötti. A program futtatása során kapott eredmények egyértelműen megmutatták, hogy vannak olyan intézmények, amelyek nem működnek olyan hatékonyan, mint a vizsgálatba bevont szervezetek többsége, ugyanakkor a próbavizsgálatok alapján meghatározható gyakorlati alkalmazásához még további kutatások, valamint a mutatószámok pontosítása szükséges.

Hivatkozások

Banker, R. D., Charnes, A., Cooper, W. W. (1984). Some Models for Estimating Technical and Scale Inefficiencies in Data Envelopment Analysis. Management Science, 30(9), pp. 1078–1092, http://dx.doi.org/10.1287/mnsc.30.9.1078

Barnum, D. T., Karlaftis, M. G., Tandon, S. (2009). Improving the Efficiency of Metropolitan Area Transit by Joint DEA of Its Multiple Providers. http://dx.doi.org/10.2139/ssrn.1399091

Charnes, A., Cooper, W.W., Rhodes, E. (1978). Measuring the efficiency of decision making units. European Journal of Operational Research, 2(6), pp. 429–444, https://doi.org/10.1016/0377-2217(78)90138-8

Dénes R. V., Koltai T., Uzonyi-Kecskés J., Dénes Z. (2017). A magyarországi mozgásszervi rehabilitációs osztályok relatív hatékonyság vizsgálata (DEA), IME – Interdiszciplináris Magyar Egészségügy, XVI. évf., 1. sz.

Dózsa Cs., Ecseki A. (2012). Fókuszban a hazai kórházszektor. Egészségügyi Gazdasági Szemle, 2

Farrell, M. J. (1957). The measurement of productive efficiency. Journal of the Royal Statistical Society: Series A (General), 120(3), pp. 253–281, https://doi.org/10.2307/2343100

Gál T., Komlósi I. (2010). Sztochasztikus Data Envelopment Analysis (DEA) alkalmazása magyarországi tehenészeti telepek hatékonyságának mérésére. Acta Agraria Kaposváriensis, (14)3, 195–203. oldal

Hwang S-N, Chang, T-Y (2003). Using data envelopment analysis to measure hotel managerial efficiency change in Taiwan. Tourism Management, Vol. 24, No. 4, pp. 357–369, https://doi.org/10.1016/S0261-5177(02)00112-7

Iberhalt, M. (2017). A DEA elemzési módszer gyakorlati alkalmazásának bemutatása egy konkrét mezőgazdasági vállalkozás példáján keresztül. E-CONOM, 7(1), 31–42. oldal, https://doi.org/10.17836/EC.2017.1.031

Johnes, J. (2006). Data envelopment analysis and its applicationto the measurement of efficiency in higher education. Economics of Education Review, 25(3), pp. 273–288

Koltai T., Tamás A. (2019). Relatív hatékonyságvizsgálat (DEA) alkalmazása az államigazgatásban: gyakorlati eredmények és elméleti problémák. Mérleg és kihívások XI. Nemzetközi Tudományos Konferencia, Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar, Miskolc, Magyarország, 183–194. oldal

Lapid K. (1997). A gazdasági hatékonyság számítása DEA lineáris programmal, Statisztikai Szemle, http://www.ksh.hu/statszemle_archive/1997/1997_06/1997_06_515.pdf

Nepomuceno, T. C. C., Silva, W. M. N., Nepomuceno, K. T. C., Barros, I. K. F. (2020). A DEA-Based Complexity of Needs Approach for Hospital Beds Evacuation during the COVID-19 Outbreak. J Healthc Eng, https://doi.org/10.1155/2020/8857553

Pulay Gy., Simon J. (2020). A közpénzügyi gazdálkodás makrogazdasági teljesítményének mérése. Pénzügyi Szemle, (1. különszám), 23–43. oldal, https://doi.org/10.35551/PSZ_2020_k_1_2

Ragsdale, C. T. (2007). Spreadsheet Modeling & Decision Analysis: A Practical Introduction to Management Science. Fifth Edition, Thomson

Reynolds, D., Thompson, G. M. (2007). Multiunit restaurantproductivity assessment using threephase data enve-lopment analysis. International Journal of Hospitality Management, 26(1), pp. 20–32, https://doi.org/10.1016/j.ijhm.2005.08.004

Tamás A., Koltai T. (2020). A relatív hatékonyságvizsgálat (DEA) alkalmazása üzleti szimulációs játékban nyújtott teljesítmény értékelésére. Vezetéstudomány, 51(különszám), 85–100. oldal, https://doi.org/10.14267/VEZTUD.2020.KSZ.08

Veresné Somosi, M., Hogya O. (2011). Teljesítménymenedzsment. Nemzeti Tankönyvkiadó

Magyar Nemzeti Bank (2020). Versenyképességi Jelentés ISSN2560-1261 Budapest https://www.mnb.hu/letoltes/versenykepessegi-jelenteshun-2020-0724.pdf

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (Somogyi Cs. Á. szerző). Data Envelopment Analysis módszertan alkalmazási lehetőségei a 2007–2013-as időszaki NSRK-támogatási intézményrendszere hatékonyságának vizsgálatában, Központi Monitoring Főosztály

##submission.downloads##

Megjelent

2021-12-31

Hogyan kell idézni

Kucsma, D., & Varga, K. (2021). Kórházak hatékonysági tartalékainak feltárása DEA-módszerrel. Pénzügyi Szemle, 66(2. különszám). Elérés forrás https://journals.lib.uni-corvinus.hu/index.php/penzugyiszemle/article/view/1215

Folyóirat szám

Rovat

FÓKUSZ - Teljesítmény és annak mérése a közszférában