Joseph A. Schumpeter és a gazdasági fejlődés

Absztrakt

Schumpeter munkássága sajátos módon vált a közgazdaságtan klasszikus elemévé: az innováció fogalma elterjedt, az egész koncepció azonban csak kuriózumként maradt fenn a közgazdaságtani elméletek sorában. Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa a Schumpeter-féle gazdasági fejlődési modell sajátosságait A gazdasági fejlődés elmélete c. könyvben megírt logikai levezetések szintetizálása révén. Schumpeter szerint az egyensúlyi állapotban lévő nemzetgazdaság átalakulása úgy mehet végbe, ha az addig meghatározott, statikus módon alkalmazott termelési tényezőket a gazdaságból kivonják, s új célok szolgálatába állítják őket. Az új célba állítást új kombinációk megvalósításának, vagy innovációnak is lehet nevezni. E folyamat megvalósítója a vállalkozó, aki tulajdonképpen a gazdaságot új utakra átterelő vezető személyiség, így bizonyos szempontból felfogható negyedik termelési tényezőként is. A schumpeteri koncepció kulcsszereplője tehát a vállalkozó, akit az előrelátás, a képzelőerő, a rutinnal való szembefordulás és az új lehetőségek megragadásának és megvalósításának képessége jellemez. Viselkedésén kívül a gazdasági folyamatokhoz való viszonya is homlokegyenest szembe megy a statikus gazdasági alanyokéhoz képest: az ő cselekvését nem a folyamat váltja ki, hanem épp ellenkezőleg, ő határozza meg a változásokat, ő a cselekvő alany, aki befolyásolja a folyamatokat. A fejlődés folyamatában nem elhanyagolható tényező a bankár sem, aki több mint a vállalkozó nélkülözhetetlen és egyenrangú partnere. Ő rendelkezik a vállalkozáshoz szükséges tőke felett, vagyis valójában ő dönt a vállalkozói tevékenységről és viseli annak kockázatát is. A hitel ebben az értelmezésben csak az innovációhoz kapcsolódó, fejlődést finanszírozó beruházási hitel lehet, mely a vállalkozó számára vásárlóerőt teremt – bár ebben a logikában a hitel megelőzi az innovációt, azt mégiscsak utóbbi hívja életre.